Archive for ‘Kép-alkotók’

március 26, 2015

Érezd a Fényt

 
 
 

 
 
 

Nincsenek szavaim.
 
 
 
varunk
 
 
Nem vagyok Fény, csak szeretném szeretni.

 
 
 

Reklámok
május 17, 2014

Bájdövéj – A váci út közepén lerobbanó autóktól az odasült spárgán át a testfestésig

 
 

Ez egy tipikus lillablog-bejegyzés lesz, mutatok Nektek képeket, amik megtetszettek, írok róluk pár hangzatos, de a figyelőbb olvasó számára igencsak felszínes mondatot, azután elhintek pár álönsajnáló mondatot, amit komolynak ható filozófiai keretekbe rakok, de igazából csak azért osztom meg, hogy elmondhassam, hogy én amúgy iszonyú fini spárgát főztem ma, fokhagymával, fehérborban,

 
 

BN_WatchTheBirdie_01.jpg

 

csak épp elrághatatlan lett első lendületre, úgyhogy másodikra oda is égettem egy részét.
De ami épen maradt, az finom és puha.
 
Klassz, mi?

 
 

02

 

Nyilván be kell számolnom arról is, hogy tegnap a Váci út közepén, az egyik lámpánál a belső sávban MEGÁLLT az autóm, ami sokkal kevésbé lett volna vicces, ha Zita nem ül mellettem. Mondjuk az is érdekes érzés volt, amikor felhívtunk pár nagy és okos és tapasztalt, és mammutvadásznak igazán mammutvadász ismerősünket (meglepő módon felnőtt férfiakat, Sanyit, Apát satöbbi :)), és a kétségek közé nagy, de cinikus lendülettel zuhanó kérdésünkre (mégpedig hogy MOST MI AZ ISTENT CSINÁLJUNK?), csak üres csendek voltak a válaszok.

 
 

03

 

Közben így, hogy kellemes (bár némiképp tagadhatatlanul füstös bukéjú) spárgaillat lengi be a lakást, eszembe ötlik, hogy ki kéne találni, hogy hogyan is kössem össze kalandos életem ívének szellemes meséjét a 2012-es testfestő világbajnok, Johannes Stötter alkotásaival, hisz végülis erről szól a poszt, vagy mi.

 
 

04

 

Bevillan a tegnap reggel, a megélt közelség, meg a budai panoráma, és a sokfelől élő esztétika kapcsán akár fel is hozhatnám, hogy hát igen, ezek a képek csodásak…

 
 

SONY DSC

 

Csodásak, persze, emberek vannak rajtuk, hús és vér testek, van benne valami valódiság, amitől közelivé válik, de hogy ezek szépek, azt nem mondanám egyértelműen.

 
 

06

 

Talán inkább a technikai kivitelezés, a bravúr tetszik benne.
És itt megint beugrik Palásti tanár úr mondata, amit amúgy Kant írt le, de a 2007-ben a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium hatévfolyamos osztályában végzettek már mindenképpen a Tanár úrhoz fogják kötni.
 
Hogy “szép az, ami érdek nélkül tetszik.”

 
 

07

 

És a közelség, az nekem tetszik, nagyon.

 
 
 
 
Köszi Tádénak és Sanyinak és Apának, hogy végül megmentettek, és Zitának, hogy lehetett vele nevetni és még fagyit is kaptam tőle : )
És Szirminek is az affinitásért : )
És Johnannes Stötternek, hogy alkot : )
 
 

május 15, 2014

Kép, amin ketten vannak – Levél Táncos Laci Bácsinak

 
 
 

Laci Bácsi küldött egy képet. Nem nekem, csak úgy a világba.
Én meg válaszoltam rá.

 
 
 

itt vagyok a gyerekintenzíven
mindjárt meghal egy gyerek
egy másik pedig agyhalott
most mutatott képeket egy nővér, hogy hogyan égetnek a krematóriumban
az egyik dokisrác pedig meditációs zenét hallgat
miközben cikket ír

 
 

én meg ebben a miliőben
néztem a képet
és tollal
egy laborlelet hátuljára
ezt írtam:

 
 

emberek, terhükkel a vállukon
szétárad, csendet öl a nyugalom
porladó arcomon rejtély a sötétség
ha elmegyek, örökre, az elsöprő vétség?

 

nemet mondtam Neked
és most Hozzád érek
minden szédült betűt
szavakra cserélek

 

és simítom a követ
pedig nagyon élek
de ha felcsendül a sötét
örökre elégek

  

 
 
 
kettenvannak

február 14, 2014

Nem mondhatom el senkinek

 
 

Több oldalról összefutnak a szálak, hogy egy még álmoskás, februári délutánon érzéseket ébresszenek és szellemcsodákat hozzanak.

 
 

Hajnali 2 van, fekszem egy ágyban, egy tábor egyik szobájában, elvileg már alszunk, mi, a szervezők, – én amúgy 10 perce már gyakorlatilag is -, de helyette szobaszinten azt tárgyaljuk, hogy milyen programokkal és hogyan szórakoztassuk másnap a táborozó gyerekeket. Kicsit már lankad a hangulat, nekem sűrűsödnek az alfa-hullámaim, jó, csak egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán később folytatjuk az indiános játékunk részleteinek kidolgozását, addig pihenek egy kicsit… És álmodok. Nem tudom, merre járok, de egyszer csak arra ébredek, hogy hangosan azt mondom, hogy Karinthy.
A szobatársaim ugyanis közben azon kezdtek el tanakodni, hogy a “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” versrészlet kitől van.
Ez bennem nem tudatosult, de mégis megütötte a küszöböt, hogy válaszoljak.
Utána hónapokig nevettünk ezen.
Szegény Lilla, nem hagyják aludni a versek…

 
 

Egy másik hajnali 2. Koncert valami helyen, nagy térben, mi meg az előcsarnokban üldögélünk. És sört innánk. Már ha szeretnénk a sört.
Egy fiú meg egy lány. Egy darabon együtt sétáltak. A fiú fülébe suttogok szavakat, ő meg tovább suttogja a lánynak.
 
Gyantád vagyok.
Körül ölellek.
(„Szeretlek” hangzik az elbocsájtás pillanatában.)
Önmagamba átemellek, mint a megdermedt kőben,
Az időben ragadt ősbogarat őrzi a ragyogó jáspis vagy smaragd.
(„Szeretlek” mondjuk, és érzünk.)”

 
Ez Kovács Ákos. De maga a személye nem érdekel minket annyira, mint Karinthy.
Csak a pillanat varázsa, az impulzív érzések közvetítése.

 
 

Egy harmadik hajnali 2. Egy kórház gyermekintenzív osztálya. Benn ülök az orvosi szobában. Normalizálódott a kislány oxigénszaturációja. Bevérzések vannak a térdén. A vérkészítménytől duzzadt a nyaka. Hatalmas szemekkel néz a világra.
Láttam már ilyet. És kicsit féltem az érzéstől, hogy milyen lesz, ha újra szembesülök vele.
És csodás volt rájönni, hogy bármi történik, bárhogy fáj a múlandóság, a szeretetet, a hívásokat nem lehet elpusztítani.

 

Isten hangja örök.

 

Kattintgatok az interneten és találok egy videót, amit a srác csinált, aki a két Lilla között közvetítette az Ákos-verset. Most Karinthyt ad nekünk, mindenkinek, Samuel L Jacksont is a társaságba hívva.
Mi meg csak ülhetünk döbbenten.

 
 

Isten, köszi, minden pillanatért, amit ajándékba adsz.
 

Ígérem, jól fogok élni vele.

 
 

 
 

“Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.”

 
 
 

Forrás
Kép

február 1, 2014

Neked mit jelent a szabadság? – Mikael Aldo fotói

 
 

Filozófiai mélységekben önszórakoztató örömködésből bandukoló leánygyermekből lassan nővé cseperedő (meg cserfeskedő), értelmet értelmetlenül, de l’art pour l’art teljes lelkesedéssel kereső értelmességiként (itt most köhint egyet) az olyan fogalmak, mint a szabadság, a szeretet, a félelem, a kötődés, a forma és a tartalom rendszeresen felmerülnek a koponyatartalmam felszínesebben rétegeiben is.
Tulajdonképpen ez a blog is erről szól, immáron 8 éve.

 
 

01mikaelaldoifskiesandwavescreatedparadise

 

Ödön mutatta most meg nekem Michael Aldo állítólag szürreális képeit, amikkel persze úgy jártam, mint a szokásos ilyen jellegű képekkel, hogy jobban belemélyedve rájöttem, hogy ismerek amúgy már párat közülük, csak nem tudtam, hogy ki az alkotó.
 
Ezzel a lendülettel persze elkezdhetnék utánanézni, hogy ki ez az arc, és a google első találatait megfelelően átszellemült szövegkörnyezetben a kompozíciókat verbálisan komposzttá halmozni, ami szép meg jó meg termékeny meg a jó ég tudja, hogy milyen, de amúgy legalább biztosan büdös.

 
 

02mikaelaldoupontheearth

 

Helyette inkább csak úgy simán megosztok pár képet, meg felteszem Nektek a kérdést, amivel mostanában mindenkit bombázok, amióta a “Te is Godot-ra vársz?” és a “Szerinted mi a művészet?” jellegű agymenéseim már kimerültek,

 

hogy mégis,

 

mit jelent szabadnak lenni?

 
 

images (8)

 

Mert nekem ez jutott eszembe ezekről a képekről.

 

Kazantzakisztól a Zorbász, a görög a kedvenc könyvem, abban az öreg görög szerint az ember attól ember, hogy szabad.

 
 

„- Tiszta sor; ha kényszerítesz, elvesztesz. Effajta dolgokban tudniillik ember vagyok.
– Ember? Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy szabad.”

 
 

03Mikael_Aldo_08

 

Mondjuk számomra a szabadságban van valami iszonyúan nyomasztó is, valami fogamat vacogtatóan rémisztő, és nem csak azért, mert a válladra simul a választás felelőssége, hanem mert olyan megfoghatatlanul magányossá válsz közben…

 
 

Persze csak hogy maradjunk ennél a kulturálisan pangó, de mélységeket tárogató, a XXI. század hajnalán még mindig népszerű közegnél, Tyler Durden is megmondta:

 

“Losin’ all hope is freedom.”

 
 

04Mikael-Aldo-Clouds

 

Én meg nem akarok belepusztulni “a lét elviselhetetlen könnyűségébe.”

 
 

05Mikael-Aldo-Portrait-snow

 

Hiába olyan csábító a repülés, még a sejtjeim is a gravitáció tartja össze.

 

Aztán meg ki tudja, nem csak ennyi vagyok-e….

 
 
 

január 24, 2014

Akarok egy sünit

 
 
agnesdog
 
 

“it’s so fluffy i’m gonna die”

 
 
 

október 29, 2013

Önsajnálatomba lebegő nőiesség – Ahogy egy magyar fotós látja

 
 

f01

 

Van az a kedd esti állapot, amikor csak ülsz egyedül a szobádban, a tesód már hazament (és azóta már egy fociedzésen is túl van), a lakótársad dolgozik, te pedig érzed az előző esti bowlingozáson elfogyasztott, összesen 3 deciliternyi bor utóhatását: kőkemény másnapos depresszió, pedig még minőségi is volt, az egyetem első éveiben, a kolifolyosón megivott, literenként körülbelül 300 forintba kerülő, rendkívül emlékezetes termékekkel ellentétben.
 
Nézegeti az ember a tesztkönyvet, átgondolja a cerebrovascularis kórképeket, csinál egy citromturmixot, elolvassa a Nők Lapja Psziché aktuális számát (persze csak az egyetemistalányos témákra vonatkozó részeket), bekapcsol valami szívbe markolóan elmélyült dalszövegekkel átszőtt muzsikát, írogat egy-két gondolatot, verset, naplót, meggyújt egy illatos gyertyát, de valahogy nem, nem az igazi… Tényleg, már amikor ott tart, hogy na jó, akkor kórélettan előadások mp3-változatát fogja hallgatni, akkor érződik, hogy basszus, EZ CSAK KÉMIA, nekem igazából semmi bajom sincsen, csak érzékeny vagyok az elképzelt acetaldehidre, amiből amúgy szerintem már reggel sem volt sok bennem, de azért én csak ráhangolódtam, mert hát kérem szépen, nekem ma komoly sajnálnivalóim vannak magamon!

 
 

f02

 

Ha már lúd, legyen kövér, hanem már szenvelgés, legyen mély, elkezdtem görgetni a thisisnthappiness.com-ot: Ez általában célravezető szokott lenni, mert ha éppen jókedvem van, ez az oldal akkor is szinte mindig ki tud ábrándítani.

 
 

f03

 

Görgetgettem, kattintgattam, csak semmi célzott hozzáállás, az alapbeállítódás most az, hogy én ma már a kisujjam is csak akkor mozdítom meg, ha véletlen reflexesen felemelődik, miközben iszom a citromos vizet (ugye a – megintcsak nem is létező – úrilánygének).

Néha persze van egy-két olyan bejegyzés, ami megfog, hiszen hát ezért is nézem ezt az oldalt (a tudatos önszomorítást nem mint fő csapásirányt megnevezve.) Most is volt, de semmi számottevő, egészen amíg egyszer csak azt nem vettem észre, hogy már percek óta egy képet nézek, és nem is tudom, hogy hogyan meg mint, meg miért is, de valahogy nagyon betalált, mert belevesztem…

 
 

f04

 

Kicsit utánanéztem, hogy lehet-e még ilyesmiket találni az interneten, és ha átszellemülten önsajnáló hangulat helyett most a nyitott csodálkozás lebegne az agytekervényeimet a szívemmel összekötő útvonalon, akkor valószínűleg langymeleg örömmel töltene el a gondolat, hogy a fotós magyar.

 
 

f05

 

Származású, legalábbis.
 
Na nem mintha olyan véresen nagy hazaleány lennék, de a közösség tudatát nem csak a nemzetszín lobogóban meg a Himnuszban látom (utóbbit azért rendszeresen megkönnyezem), hanem valamifajta hasonló gyökerekben.

 

f06

 

Hogy hasonlóan gondolkodunk.
Érzünk.
Mert egyeznek, legalábbis részben, a forrásaink.

 

Ennek eredményét tulajdonképpen nem tudom tételesen megfogalmazni (pedig mondathosszúság tekintetében nagyon formában vagyok most), de az biztos, hogy adott srác, Flinta Rolland András valahogy úgy tudja megragadni a nőiességet, hogy elhiszem neki és fáj és kell.

 

f07

 
 

Na jó, ha már annyit olvastam ma, egy visszagondoló utalás:

 

Nem, nem kell.

Csak van rá lehetőség.

 
 
 
Forrás: 1 2
 

október 25, 2013

A Fény útja

 
 
tumblr_mv6r5q7YLQ1qz6f9yo2_500
 
 
Kilian Schönberger fotója… amúgy most október 21-én volt 3 éves a Fényem : ) Akinek esetleg ugyanezen a napon van a születésnapja, azt nagyon üdvözlöm…
 

október 20, 2013

Kórtárs – Üres vászon és absztinencia

 

tumblr_muvvf8KLYh1qz6f9yo1_500

 

Na jó, kortárs. Amúgy meg egyáltalán nem vagyok ellene, sőt, kifejezetten bírom bizonyos vonulatait, bár a múltkori Ludwig Múzeumban (♥) tett séta alkalmával, azon túl, hogy belezúgtam Hajas Tibor munkábai (leginkább a Levél barátomnak Párizsba c. remekműbe), azért az egyik alkotó üres vászna előtt tényleg az ugrott be, hogy a “Vércsepp a paradicsomlevesben” típusú képek legalább a próbálkozás kategóriát megütik.
 
Jó, tudom én, hogy amúgy ők festeni meg rajzolni is tudnak, meg össze sem lehet hasonlítani a kettőt, de ha csak úgy az önszórakoztató gondolatkísérletezés címen összehasonlítom, bevillan, hogy mi lett volna, ha a tegnap este Györgynek, aki korábban alkoholista volt, majd másfél éves absztinencia után ma ivott 3 sört, mire földig görnyesztő migrén tört rá, nem fájdalomcsillapítót adok, meg keményen, több vonalról támadva ráerősítek arra, hogy milyen emberfeletti teljesítmény, hogy már másfél éve nem iszik, hanem ott hagytam volna kínlódni meg hányni, hát hiszen tehetnék is érte, képességem-eszközöm is van, de ABBÓL TANUL.
 
Szerintem meg amúgy tanult ebből is.
Én meg próbáltam visszaterelni.
Hogy higgyen magában.
 
Hátha sikerül.

 
 

Utógondolat: ez most megint egy olyan bejegyzés, ami megírta magát. Megfogott a kép a thisisnthappiness.com-on, de fogalmam sem volt, miről fogok írni.
Csak azt tudtam, hogy fogok.

 

“Hangszer ne legyen büszke a zenére…”

 
 

június 6, 2013

Ezek most megint

 
 

olyan fotók, amiknek a hangulata nagyon bejön nekünk.
Igen, mindenkinek a fejemben.
Vagy legalábbis a legtöbbnek.

 
 

01 Miroslav-Tichy-6-11-460x515

 
 

02 Miroslav-Tichy-1271-460x524

 
 

03 Miroslav_Tichy_208635_160059757389030_4065469_n1-460x638

 
 

04 Miroslav-Tichy-0201-460x353

 
 

05 Miroslav-Tichy-012-11-460x387

 
 

06 Miroslav-Tichy-a918b3416b8969a03906d52791bd5e2a1

 
 

07 miroslav-tichy-tumblr_lwhmx2qy1b1qbteef1

 
 
08 Miroslav_Tichy_215351_160059770722362_4360104_n1-460x598
 
 
 
 

 
 
 
 
Forrás: Miroslav Tichy fotói via Szokásos