Archive for ‘Iro-dalom’

március 31, 2015

“Élet korlátok nélkül” – Lábak nélkül, Fénnyel a hátamra varrva

 
 

Ha ez egy facebookos bejegyzés lenne (amit amúgy majd tervezek csinálni belőle), akkor valami okosalkalmazáson keresztül azt olvashatnátok, hogy “Lilla befejezett egy könyvet. Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül – Ötletek egy teljes élethez” és a kicsit igényesebb, Paulo Coelhonál és Oravecz Nóránál azért komolyabb mélységekre éhező közönség csak legyintene: Hagyjuk már.

 
 

Nick_surf

 
 

Most tényleg, itt van ez a végtagok nélkül született, ausztrál csávó, aki ugyanazt mondja, mint minden new age-es kollégája, csak épp ő 180 cm helyett kb. 100 cm magasságból beszél, és mi mindezt lazán bekajáljuk, ja, mármint hogy hiszünk neki?
 
Mármint sajnálom meg minden, de lássuk be, azért sok újat nem mond.
Ugye?

 
 

Vagy mégis?

 
 

hqdefault

 
 

Nem tudom. A részemről van egy nagy adag kritikus hozzáállás, meg irónia, amivel egy ilyennek általában már neki sem állok (töredelmesen bevallom, 16 évesen azért még Coelhót is olvastam, hm…), de ez a srác, ez a Nick, a humorával, hitelességével valahogy megfogott.

 

Nyilván referenciapont is, persze, van, akinek nálam bőven rosszabb, de amilyen könnyed szellemességgel közelíti meg a saját hiányait és hitét, az olyan igazán egyszerűen szép és erőt adó.

 

Egy csirkecsontra emlékeztető izé van a lába helyén, szörfözik, járja a világot, biztatja az embereket és van egy gyönyörű felesége, akivel már a második babájukat várják.

 
 

nick

 

Igaz, hogy sosem tudja a karjaiba zárni, de meg tudja ölelni őket.

 

És azt hiszem, ez az, ami lényeges.

 
 
 

A Fényt sem tudod elkapni, mégis minden pillanatban érzed a jelenlétét.

 

Még éjszaka is.

 
 

images

 
 

Nem véletlen írattam a hátamra, a második nyakcsigolyám magasságába.
 
Ott lépnek ki ugyanis a légzésért felelős idegek, tudjátok.

 
 
 
 
LifeWithoutLimbs

augusztus 26, 2014

A legszabadabb

 
 

kezek001

 

“Kiszámíthatatlan, mikor mi, milyen erővel és később milyen hatást kifejtve karcolódik egy gyermek tudatába. Ahogy nőttem, mint a néni párnáinak gyöngy ékességei, maradtak el mellettem az úton gályarab ősöm életének romantikus kellékei, a tenger képe is más lett, nem tömör. Elfogadtam, elhittem, hogy a képhez semmi köze nincs, valóban nem őt ábrázolja, s ami a nagy-nagynéni falán lóg, álcázott honfibú, nincs köze az erőszakos térítések korszakához. Arca, amelyet először, legelőször, mikor a szüleim beszéltek róla, üresnek, vonástalannak láttam, mint ahogy testét is csak palást borította, s egy palást és egy papi süveg kontúrjai közöttről fordult felém úgy, arctalanul, a múltból, később meg felvette a festmény vonásait, elfoszlott, semmivé lett, ismét nem volt felismerhető. Viszont már nem sirattam, irigyeltem. Nem kellett sok idő, hogy megérezzem, hogy ő volt a legszabadabb rokonom, ez a szigorú prédikátor, akinek csak azt kellett volna mondania, hogy nem hiszi már, amiben hitt, és megmaradhat az otthonában, a szerettei között, még baj sem éri, csak éppen nem mondta, mert tisztában volt vele, hogy nincs az a tengerzúgás, ami lebírhatja az ember belsejében szóló hangot, és mit számít deportálás és fogság és bilincs és elveszett otthon vagy család, vagy akár az elvesztett élet is, mind lényegesen egyszerűbben elfogadható, mint amikor az ember megtagadja és elveszti önmagát.”
 
 

The hand of a sick child is held by it's mother at a clinic Kenya

 

Dúl a vihar. Nagyon dúl.

Ki tudja.
 
Talán nem is akarok partot érni.

 
 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
 
 
 
Források:
Szabó Magda: Ókút
és google képkereső
 
 

március 28, 2014

A halmaz, amely nem része önmagának

 
 

„Ohó álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor az egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány!” Karinthy Frigyes

 
 

És akkor megszólal egy hang.

 
 
 

red-balloon-boy

 

Egy nap majd megérted.
Egy napon majd tényleg megérted, hogy miért lép ki az ajtódon, vissza sem nézve, rád sem pillantva, egy suta elköszönömmel, egy örökre elrévedő, semmilyenszerű intéssel, lepkepillogó, sóhajtalan búcsújával.

 
 

tumblr_m8ndu8cZfc1r6wq0jo1_500

 

És nem csak megérted, meg is fogsz neki bocsátani.

 

– Mondja bennem az a valaki, aki nem fél.
 
Hogy ez az egész teljesen rendben van, hogy mindennek így kell mennie, ahogy megy, mert oké, hogy végtelen szabadságot kaptunk a Jóistentől, még a halál szabadságát is, de azért azt nem fogja ám hagyni, hogy igazán nagy baj legyen, már úgy hosszú távon, karma meg kiélés meg a jó ég tudja, milyen szövevényeken át, de fogja a kezünk.

 
 

asp_620_6iteletnap_erveles

 

Vagy a fejünk. Vagy a szívünk.
Vagy valamit csak már, na.

 
 

artworks-000057620068-2th840-original

 

Az egész személyiségem egyik meghatározó alapélménye az, hogy meghalunk, hogy a gyerekek is meg tudnak halni, hogy sokszor hiába minden, nem vagyunk mindenhatóak, és történhetnek és történnek is olyan dolgok, amik egyszerűen csak úgy nem voltak benne a pakliban.

 

Legalábbis mi azt hittük.

 
 

balloon-balloons-dress-h3rsmile.tumblr.com-happiness-happy-Favim.com-49804

 

Ezt a bejegyzést amúgy nem annak szánom, hogy bárkinek az arcába vágjam a tragikumok sajgó valóságát, és nem is azért írok, hogy meggyőzzem akár magam arról, hogy amúgy biztos van valami gondunkat viselő, ha nem is fószer, de legalábbis Erő, aki nem hagyja az entrópia erejét érvényesülni, hanem célzott irányokba segít minket, csak igazából úgy fura belegondolni az egészbé, hogy mi miért van.

 

És azt hiszem, ezzel a miért szóval meg is lett a mondanivalóm kérdeznivalóm lényege:

 

A miért az az okra kérdez rá, vagy a célra?

 
 

 
 

Egyébként, ha tudjátok a választ, lécci, ne mondjátok el.

 
 
 

 
 
 
 

“You see her when you close your eyes
Maybe one day you’ll understand why
Everything you touch surely dies”

 
 
 
 

Amúgy meg:

 
 

asp_620_8_russelparadoxon

 
 


A 10 legmenőbb matematikai eredmény

 
 
 

február 28, 2014

Üzenet – Aki dudás akar lenni

 
 

Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni?

 
 
 

Kiscica, ez nyilván így van, csak az a lényeg, hogy nem kell ám ott is maradni.

 
 

Ne tessék ennyire beleélni magad a játékba.

 
 

“Két szerzetes a város felé menvén egy folyóhoz ért. A sekély gázló mellett ott állt egy gyönyörű lány, aki hosszú, fodros szoknyája miatt nem tudott átkelni, ezért megkérte a szerzeteseket, hogy vigyék át őt. Az egyik szerzetes nem tudta mitévő legyen, de a másik gyorsan karjába vette a lányt, és átvitte a túlpartra. A lány kedvesen megköszönte, és távozott. Estére, mire a város határához értek, a másik szerzetes nem bírta tovább, és megkérdezte:
– Testvér, szellemi vezérelveink nem engedik, hogy nőkkel kerüljünk kapcsolatba, hiszen kísértésbe vihetnek minket. De te felvettél egyet és a karjaidban hordoztad!
– Testvér – válaszolta a másik – én letettem azt a lányt a parton, de te még mindig cipeled? ”
 
 
 
 

Amúgy meg, csak úgy megjegyezném,
hogy a kultuszhoz
kultiválók kellenek.

 
 
1800964_10202356171482377_1710641660_n
 
 
 
 

Köszönet Ádámnak a történetért, ma nagy hasznát vettem : )

 
 

február 14, 2014

Nem mondhatom el senkinek

 
 

Több oldalról összefutnak a szálak, hogy egy még álmoskás, februári délutánon érzéseket ébresszenek és szellemcsodákat hozzanak.

 
 

Hajnali 2 van, fekszem egy ágyban, egy tábor egyik szobájában, elvileg már alszunk, mi, a szervezők, – én amúgy 10 perce már gyakorlatilag is -, de helyette szobaszinten azt tárgyaljuk, hogy milyen programokkal és hogyan szórakoztassuk másnap a táborozó gyerekeket. Kicsit már lankad a hangulat, nekem sűrűsödnek az alfa-hullámaim, jó, csak egy pillanatra lehunyom a szemem, aztán később folytatjuk az indiános játékunk részleteinek kidolgozását, addig pihenek egy kicsit… És álmodok. Nem tudom, merre járok, de egyszer csak arra ébredek, hogy hangosan azt mondom, hogy Karinthy.
A szobatársaim ugyanis közben azon kezdtek el tanakodni, hogy a “Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” versrészlet kitől van.
Ez bennem nem tudatosult, de mégis megütötte a küszöböt, hogy válaszoljak.
Utána hónapokig nevettünk ezen.
Szegény Lilla, nem hagyják aludni a versek…

 
 

Egy másik hajnali 2. Koncert valami helyen, nagy térben, mi meg az előcsarnokban üldögélünk. És sört innánk. Már ha szeretnénk a sört.
Egy fiú meg egy lány. Egy darabon együtt sétáltak. A fiú fülébe suttogok szavakat, ő meg tovább suttogja a lánynak.
 
Gyantád vagyok.
Körül ölellek.
(„Szeretlek” hangzik az elbocsájtás pillanatában.)
Önmagamba átemellek, mint a megdermedt kőben,
Az időben ragadt ősbogarat őrzi a ragyogó jáspis vagy smaragd.
(„Szeretlek” mondjuk, és érzünk.)”

 
Ez Kovács Ákos. De maga a személye nem érdekel minket annyira, mint Karinthy.
Csak a pillanat varázsa, az impulzív érzések közvetítése.

 
 

Egy harmadik hajnali 2. Egy kórház gyermekintenzív osztálya. Benn ülök az orvosi szobában. Normalizálódott a kislány oxigénszaturációja. Bevérzések vannak a térdén. A vérkészítménytől duzzadt a nyaka. Hatalmas szemekkel néz a világra.
Láttam már ilyet. És kicsit féltem az érzéstől, hogy milyen lesz, ha újra szembesülök vele.
És csodás volt rájönni, hogy bármi történik, bárhogy fáj a múlandóság, a szeretetet, a hívásokat nem lehet elpusztítani.

 

Isten hangja örök.

 

Kattintgatok az interneten és találok egy videót, amit a srác csinált, aki a két Lilla között közvetítette az Ákos-verset. Most Karinthyt ad nekünk, mindenkinek, Samuel L Jacksont is a társaságba hívva.
Mi meg csak ülhetünk döbbenten.

 
 

Isten, köszi, minden pillanatért, amit ajándékba adsz.
 

Ígérem, jól fogok élni vele.

 
 

 
 

“Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.”

 
 
 

Forrás
Kép

február 1, 2014

Neked mit jelent a szabadság? – Mikael Aldo fotói

 
 

Filozófiai mélységekben önszórakoztató örömködésből bandukoló leánygyermekből lassan nővé cseperedő (meg cserfeskedő), értelmet értelmetlenül, de l’art pour l’art teljes lelkesedéssel kereső értelmességiként (itt most köhint egyet) az olyan fogalmak, mint a szabadság, a szeretet, a félelem, a kötődés, a forma és a tartalom rendszeresen felmerülnek a koponyatartalmam felszínesebben rétegeiben is.
Tulajdonképpen ez a blog is erről szól, immáron 8 éve.

 
 

01mikaelaldoifskiesandwavescreatedparadise

 

Ödön mutatta most meg nekem Michael Aldo állítólag szürreális képeit, amikkel persze úgy jártam, mint a szokásos ilyen jellegű képekkel, hogy jobban belemélyedve rájöttem, hogy ismerek amúgy már párat közülük, csak nem tudtam, hogy ki az alkotó.
 
Ezzel a lendülettel persze elkezdhetnék utánanézni, hogy ki ez az arc, és a google első találatait megfelelően átszellemült szövegkörnyezetben a kompozíciókat verbálisan komposzttá halmozni, ami szép meg jó meg termékeny meg a jó ég tudja, hogy milyen, de amúgy legalább biztosan büdös.

 
 

02mikaelaldoupontheearth

 

Helyette inkább csak úgy simán megosztok pár képet, meg felteszem Nektek a kérdést, amivel mostanában mindenkit bombázok, amióta a “Te is Godot-ra vársz?” és a “Szerinted mi a művészet?” jellegű agymenéseim már kimerültek,

 

hogy mégis,

 

mit jelent szabadnak lenni?

 
 

images (8)

 

Mert nekem ez jutott eszembe ezekről a képekről.

 

Kazantzakisztól a Zorbász, a görög a kedvenc könyvem, abban az öreg görög szerint az ember attól ember, hogy szabad.

 
 

„- Tiszta sor; ha kényszerítesz, elvesztesz. Effajta dolgokban tudniillik ember vagyok.
– Ember? Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy szabad.”

 
 

03Mikael_Aldo_08

 

Mondjuk számomra a szabadságban van valami iszonyúan nyomasztó is, valami fogamat vacogtatóan rémisztő, és nem csak azért, mert a válladra simul a választás felelőssége, hanem mert olyan megfoghatatlanul magányossá válsz közben…

 
 

Persze csak hogy maradjunk ennél a kulturálisan pangó, de mélységeket tárogató, a XXI. század hajnalán még mindig népszerű közegnél, Tyler Durden is megmondta:

 

“Losin’ all hope is freedom.”

 
 

04Mikael-Aldo-Clouds

 

Én meg nem akarok belepusztulni “a lét elviselhetetlen könnyűségébe.”

 
 

05Mikael-Aldo-Portrait-snow

 

Hiába olyan csábító a repülés, még a sejtjeim is a gravitáció tartja össze.

 

Aztán meg ki tudja, nem csak ennyi vagyok-e….

 
 
 

január 18, 2014

 
 

“Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem”

 
 
 

január 5, 2014

“The cold never bothered me anyway” – Jégvarázs, és még meg is követem Szerb Antalt

 
 

 
 

A mese elejétől nehéz volt megtalálni, hogy kivel azonosuljak – és akkor ezzel most tudatosul is az igény, hogy a filmekben, és amúgy a könyvekben is, azonosulni szeretnék valakivel.
Vagy legalábbis szeretni valakit közülük!

 

Talán ezért kellett visszafognom magam valamelyik este, amikor az 50-es villamoson egy kábé 18 éves srác az Utas éa a holdvilágot olvasta, és bennem zubogott a késztetés, hogy odamenjek, és megmondjam, hogy MIHÁLY EGY S*GGFEJ! Pedig amúgy tök jó könyv, izgalmas és mély gondolatokkal. Dehát én senkivel nem tudtam azonosulni a szereplők közül.

 

Aztán úgy néz ki, jó is, hogy nem közöltem a sráccal ezt a fenemód mély gondolatomat, mert ugyanannál a megállónál szálltunk le és egy irányba indultunk. Ez még mondjuk nem lett volna akadály, az őrült szomszéd lányok szerintem belefértek volna a világképébe, de ami olyan magával ragadóan édes volt, az az, ahogyan a téli estében sietett egyik utcai lámpától a másikig, ott viszont lassított, hogy jobban lássa a könyvet, amit séta közben is teljes elmerüléssel olvasgatott.

Lehet ő végül talált szimpatikus karaktert.

 
 
COVER
 

A Jégvarázs nézése közben végül annyiban maradtam magammal, hogy én mindkét lány vagyok.
Nem, ez most nem – feltétlen – a schizoid önképem teljes sávszélességbe (vagy laptopom képenyőjének nagyságába) hozatala, inkább a személyiségem különböző rétegeinek megélése, no meg elfogadása.

 

A végén meg úgyis jön az oldás.

 
 

A hóembernek a saját hófelhője, hogy élhessen a nyárban, a lányoknak meg a testvéri szeretet jéggé fagyott szíveket is olvadásba segítő ereje.

 
 
Elsa-and-Anna-Wallpapers-frozen-35894707-1600-1200
 

“Kár”, hogy annyira csajos ez a mese, meg végig ilyen könnyezős – inspiráló – energiaadó – már-már csöpögős, de még éppen hogy nem giccses dalokat dalolnak benne.
 
Különben megnézetném Leventével : )

 
 

Mert ahogy Olaf, a hóember is megmondja:

 
 
Frozen-Olaf-Snowman-585x333
 

“Vannak emberek, akikért érdemes elolvadni.” ♥

 
 
 

december 29, 2013

Nincs

 
 
Nincs, ami még így fájna, nincs egy cseppnyi érzés sem, ami napvilágot hajt a végtelenbe. Szabadság, élet, hit, és nincs is túlpart, és nincsenek szavak, csak könnyek és szorongás.
Az egész testem görcsbe van rándulva, nem hiszek a félelemben, világgá társítom a szerelmet, csak nehogy egy pillanatra felderengjen. És egy cseppnyi sugallatától is rettegek annak, hogy itt hagysz… Hogy belém látsz, hogy közel vagy, hogy fogod a kezem és elmész.
Elmész és nem jössz vissza soha többé, felrémlik az arcod, a hangod, az illatod, a szürke szemek, a világra szóló rabság, a minden izében szertefoszló suta pillanatok, és olyan üresen maradok itt, olyan nagyon mélyen remegve, ahogy Isten színe előtt áll a haldokló.
 
 
 
…kérem az ítéletem!…
 
 
 
És még mindig, mindig csak a pillanatnyi tartalmak tartanak életben, kicsi szerűségben, szertefoszló búcsúszavakban.
 
 
 
Bár érezném a szíved hidegét, a nemlétező létséged vízpárahangúlatú nagyjait…
Bárcsak átsejlene cseppnyi tudatomon a füstizű szabadság…
 
Bárcsak mernék bármilyen mondatom végére felkiáltójelet tenni.
 
 
 
De én még mindig csak… rettegek.
 
 
 
 


 
 
 

október 19, 2013

Megint Fodor Ákos

 
 

Adrival időközönként elővesszük Fodor Ákost. Már volt róla egy bejegyzésem 2 és fél évvel ezelőtt, most megint hozok belőle Nektek, miközben én is olvasgatom, lopva pillogva a telefonra, hátha a gondolathullámaimtól megcsörren.

 
 

Segíteni jó.
Érezni szintén.
A kettő meg van, hogy együtt is működik.

 

Csak meg kell találni hozzá a finom egyensúlyt.

 
 
01
 
 
“Nagy pohárból is
lehet kicsit kortyolni.
– Ez is: szabadság!”
 

“Meg tudod állni,
ne cuppantsd el a puszit:
akkor tovább tart!”

 
 
02
 
 
“Az ember komédiája:
Mindhalálig élni tanul.”
 

“Isten álmai
volnánk? És ha: csoda-e,
hogy föl-fölriad?”

 
 
03
 
 
“Én is vágtam szét
labdát: én is zokogtam:
nincs benne semmi.
 

“Beletörődöm,
hogy bele ne törjek.
(A
hős csak öl és hal.)”

 
 
04
 
 
“Én nem tudom, hogyan kell.
Bármit. A “dolgokat”.
Csak van, hogy sikerül (nem is kevésszer)
– de, hogy is mondjam? n e m: nekem.
Hangszer ne legyen büszke a zenére.”
 

“Jó, tudom, és nem kétlem, tudod:
együtt töltöttük az egész napot,
– de annyit most kérdezhetek talán,
hogy közben, csak egyszer is, gondoltál-e rám.”

 
 
05
 
 
“Gömb-boldoggá pihentetnek a dolgok.
Pótolhatatlanok vagyunk, de nélkülözhetőek.”
 

“Nekem nem kell, hogy
enyém legyen: legyen – és
kapjak belőle.”

 
 
 
1