Archive for ‘Gondolkodom.’

január 13, 2016

Inspiráció. Motiváció. Időmenedzsment. Prioritások.

 
 

Ilyen szavak vannak a fejemben.

 
 
relax
 
 

Úgy nagyjából reggel fél 5 táján is, amikor először csörög a tündérzenés ébresztőm.

 

1345014744975902.jpg

 

 

Na jó, igazából el kell, hogy ismerjem, hogy ez így nem teljesen igaz, mert az első csörgés után a szundifunkció gyors lenyomásának meg az ágytárs jobb oldali orrcimpájára nyomott puszinak megfelelő agyterületeim aktiválásától eltekintve sok működést nem mutatok. Na de 11 perccel később!

 

Akkor indul az egész nap.

 

17. kép

 

Többen kérdeztek mostanában az életvitelemről, (hogy hogy lehet az, hogy Kiskunhalason élek és Budapesten dolgozok : )). Ezek a kérdések (illetve a bennem lévő válaszok) sarkalltak ennek a bejegyzésnek a megírására.

 

Nem sokszor írok ide, nem idő hiányában (abban nem hiszek), hanem mert amire ezt a blogot jó 7 éven át használtam, (ti. a szellemi működéseim külső rendszerezésére), azt most inkább belül élem meg.

Ez is egy fejlődési stádium, azt gondolom : )

Mindenesetre mégis úgy érzem, hogy a régi, relatíve széles “olvasótáboromra” és a verseskötetem kapcsán megélt élményekre tekintettel, tisztelettel és hálával visszagondolva, néha azért csak írok ide, ha más nem, hát nosztalgiából.

 
 

tumblr_nv7v7hPoGY1tlxsxro1_1280

 

Nekem belső hűséget találni nehéz.
Márai írja, hogy az ember mindegy, hogy mit mond meg hogyan gondolkodik, a végén úgyis az egész életével felel, hogy kihez, mihez volt hűséges vagy hűtlen.
Hogy mi az, ami tényleg, igazán fontos volt.

 

Nem hiszek a lustaságban, csak a motivációhiányban, és nem hiszek az időhiányban, csak a fontossági sorrendben.

 

tumblr_nkkyz9W3uW1siboy7o1_500

12033244_10206561299527950_4187836398368297766_n

 

502284121_9ca17ed3b9.jpg

 

A fővárosban, egyetemi klinikán vagyok aneszteziológia és intenzív terápia rezidens, közben a vidéki házunkban feliratos meg életfás matricát rakunk a falra, és tervezzük a kerti dézsát, lila liliomok meg lila EKG lesznek a fehér motoromon, angolul oktatok orvostanhallgatókat, lassan meg már németül is fogok, és ma végre lesz futós fülvédőm, úgyhogy többé fülgyulladást sem kapok a kinti futástól, ami persze nem akadályozott meg eddig sem ebben a tevékenységben, csak kicsit rosszabb volt utána (: D), és a tárkonyos csirkeragu leves meg a barackos süti is egyre finomabb, amit csinálok, és kicsit bűntudatom van, amiért nemet mondtam a légzési elégtelenség netes oktatásának videófelvételére, de hát írni kell az infarktusregisztert, meg a volumenterápiát, meg meg kell csinálni a jövő féléves demó-órarendet.

 

Továbbra is tudom persze, hogy egy sejhajjal nem lehet száz lovat megülni.

 

tattoo-design-of-lilies

 

letöltés (4)

 

Ezért vonatozok meg robogózok inkább reggelente.

 

A Halas-Pest táv amúgy is sokkal lassabb lenne lóháton. : )

 

Gondolom, bár nem próbáltam. Még.

 

12207767_10206693749434614_288645399_n

image-330ca0185d645c3dd98597d8540e7716e86302f07f06fcee5911cae779e19f09-V

 

 

image-2f1510fb0837d9b24efe61045dc29236c6f95333d40f56e25849acf822b04353-V

 

 

március 31, 2015

“Élet korlátok nélkül” – Lábak nélkül, Fénnyel a hátamra varrva

 
 

Ha ez egy facebookos bejegyzés lenne (amit amúgy majd tervezek csinálni belőle), akkor valami okosalkalmazáson keresztül azt olvashatnátok, hogy “Lilla befejezett egy könyvet. Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül – Ötletek egy teljes élethez” és a kicsit igényesebb, Paulo Coelhonál és Oravecz Nóránál azért komolyabb mélységekre éhező közönség csak legyintene: Hagyjuk már.

 
 

Nick_surf

 
 

Most tényleg, itt van ez a végtagok nélkül született, ausztrál csávó, aki ugyanazt mondja, mint minden new age-es kollégája, csak épp ő 180 cm helyett kb. 100 cm magasságból beszél, és mi mindezt lazán bekajáljuk, ja, mármint hogy hiszünk neki?
 
Mármint sajnálom meg minden, de lássuk be, azért sok újat nem mond.
Ugye?

 
 

Vagy mégis?

 
 

hqdefault

 
 

Nem tudom. A részemről van egy nagy adag kritikus hozzáállás, meg irónia, amivel egy ilyennek általában már neki sem állok (töredelmesen bevallom, 16 évesen azért még Coelhót is olvastam, hm…), de ez a srác, ez a Nick, a humorával, hitelességével valahogy megfogott.

 

Nyilván referenciapont is, persze, van, akinek nálam bőven rosszabb, de amilyen könnyed szellemességgel közelíti meg a saját hiányait és hitét, az olyan igazán egyszerűen szép és erőt adó.

 

Egy csirkecsontra emlékeztető izé van a lába helyén, szörfözik, járja a világot, biztatja az embereket és van egy gyönyörű felesége, akivel már a második babájukat várják.

 
 

nick

 

Igaz, hogy sosem tudja a karjaiba zárni, de meg tudja ölelni őket.

 

És azt hiszem, ez az, ami lényeges.

 
 
 

A Fényt sem tudod elkapni, mégis minden pillanatban érzed a jelenlétét.

 

Még éjszaka is.

 
 

images

 
 

Nem véletlen írattam a hátamra, a második nyakcsigolyám magasságába.
 
Ott lépnek ki ugyanis a légzésért felelős idegek, tudjátok.

 
 
 
 
LifeWithoutLimbs

március 26, 2015

 
 

Szemantikus
Konfúzió

 
 
 

dehát én szerettelek, kicsim

 
 

március 8, 2015

1300 cm3

 
 
kettő (néha egy…) kerékre osztva azért egészen különleges élményt tud nyújtani, pláne ha az ember lányának sejhaja alatt van.
 
 
Fiktív sebességek, fiktív trükkök.
 
 
Hidegben nem tapad úgy a gumi, bébi.
 
 

február 26, 2015

ÉLmények – A szív, a karambol és a zöldszeműek kapcsolódása

 
 

Délelőtt tíz. Odakint süt a Nap. Az autóm egy másik kórház előtt áll már 2 napja, nem vittem haza, mert munka után “a kollégákkal” beugrottunk egy sörre. Na nem mintha én innék sört, mert a lányok nem söröznek. De hát a közösségélmény. A hasonló problémák. A nekemisugyanazfáj nyűgje.
A megérintenélek, ha hagynád.
 
És közben a nyitott mellkasban vadul remegő szív hangját csak a motor nyomja el.
 
 
Kicsit megáll most, kedvesem, aztán újraindul, remélem.
 
 
 
 
walktogether
 
 
 
De mondjuk ez nem mindig jön össze.
 
 
 
Este hat. Sietek. Nagyon esik. Szlalomozok. Sávváltás jobbra, előzök balra, sietek, a koncert, a kollégák ma is, bajtársam vagy a búban, a budapesti bárban, hajnalhasadt hárman, és mi még mindig itt vagyunk.
 
 
És akkor izomból belerongyolok a taxiba.
A srác kiszáll, a forgalom áll a Petőfi Hídon, ordításra áll a szája, az enyém sírásra, a miniszoknyám rongyosra ázott, és ülünk a taxiban, amíg töltjük a betétlapot, és a végén már úgy köszön el, hogy lágy hangon azt mondja: “Kislány, tudod mit, most hazafele ne arra gondolj, hogy mit meg hogy rontottál el, hanem csak figyeld az utat, aztán majd otthon rágódsz.
 
 
 
 
friendlyfriendsgirlgirlshuglovelovely-c5721234375b1d2b323ae83c428b2c96_m
 
 
 
 
Másnap reggel. 10 körül van megint. Ugyanúgy hívják, mint engem. Hatalmaszöld szemei vannak. Műtétre vár. 13 éves. Olyan kicsi! Pont annyi, mint én voltam, mikor eldöntöttem, hogy orvos leszek. Zokog. Nagyon fél. Mondom, hogy ezzel amúgy nincs baj. Ér félni!
 
 
Altatás előtt kér, hogy öleljem meg. Hogy legyek vele végig. Megölelem. Szorítom a kezét.
 
Látom a tükröt. Érzem a közösséget.
Érzi ő is.
Az első beteg, aki megkeresett utána a neten.
 
 
 
 
10929565_10152645794276527_524201009323686124_n
 
 
 
 
Visszajelöljem? Remegjen a térdem? Merre van az utam?
 
 
Kereslek, ígérem.

 
 
 
 

január 31, 2015

Napi megvilágosodás

 
 
A szüleim a konyhában tettek-vettek, míg én a kognitív disszonanciáimról, a személyiségfejlődéseim paradoxonairól, a kötődési mintázataimról, a pszichoszociális megnyilvánulásaim ellentmondásairól magyaráztam nekik. Nagyon leköthette őket, mert egyikünk sem fűzött hozzá különösebben semmit – még egy “A kisszék legalább nem beszélne ennyit” – jellegű vicces mondatot sem -, mire Apa, ádáz tevékenysége közpette Anyával azért mégiscsak interakcióba lépett. Nemes egyszerűséggel, problémaorientált módon a következőt mondta:
 
– Nem találom a sprayt.
 
Anya erre adott válasza megdöbbentő volt, és – bár nem nekem szólt, de – teljesen új nézőpontot adott az én mondanivalómnak is:
 
– Akkor nem jó helyen keresed.
 

 
A katarzisok és a következmények tekintetében kérdezze édesanyját, édesapját.
Garantált a hatás.
 
 

január 22, 2015

Álmomban

 
 
ent voltam.
És egy hétig tartott az öngyilkosságom.
Ami miatt szabit kellett kivennem.
És tökre sajnáltam, hogy erre kell elhasználni.
De hát én már nem akartam ent lenni.
Újra emberré akartam válni.
És csak így lehetett.
 
 
 

január 15, 2015

Van az a pillanat

 
amikor állsz az utcán
a lakásod előtt
és a füledben dübörgő zene
sem tudja elnyomni
a mellkasodból feltörő zokogást
 
mert akármennyi füzetet írsz tele
akármennyi világos gondolatod van róla
 
De elbukni,
Elesni, ott, ahol igazán talpon szerettél volna maradni,
Ahol mindig láttad magad
 
nyerni
 

ott igazán, de igazán fáj

 
 
 

november 21, 2014

 
 
képes vagy rá
 
mert van egy képed róla
 
 

vagy akár sok is

 
 

november 13, 2014

“Anya, miért nem hallok? Anya, mi történik most?”

 
 

2002. június 6-án visszakerült a tesóm az intenzív osztályra. Megmondták a családomnak, hogy nincs visszaút.
Lacus meg fog halni.
A vírus-indukálta nyirokcsomó-daganat átszövi az egész testét, és már a központi idegrendszerben is vannak áttétek.

 

Ez a nap a családom életében hatalmas törést hozott. Addig hittünk, és bíztunk, és hátha, és százalékok, és statisztikák, és gyógyszerek és lehetőségek és majd jó lesz, ugye?

 

Másfél éve volt beteg, de addig a halál, mint olyan, egyszerűen nem volt opció. Fel sem merült, vagy ha igen, akkor is csak valami elfojtott-nyomott zugban, valami ki nem mondott, meg sem testesült, szavakká, gondolatokká soha nem formált síkon.

 

Már megvolt a gyógyulási bulira a karton sör, könyörgöm!

 
 

Ugyanez a nap egy másik család életében hatalmas boldogságot hozott. Megszületett a második fiuk, Misi*. Csodaszép gyermek volt, igazán életrevaló, eleven kis ördög. Napról napra látták, ahogy fejlődik, ahogy él, ahogy annyi energia van benne, mint több másik kortársában együtt véve sem. Aztán Misiről kiderült, hogy nagyon beteg. Neuroblastomája van. Ez a perifériás idegrendszer bizonyos típusú sejtjeinek rosszindulatú daganata. Rengeteg kezelésen esett át, sugár- és kemoterápiák sorozata, másodlagos rosszindulatú betegségek, steril box, őssejt-transzplantáció, és így tovább… Aztán jöttek a kórokozók, és a legyengült szervezete, az alig-alig működő immunrendszere már nem tudott mit kezdeni velük. Leállt a máj- és veseműködése, shockos állapotba került, agyvérzést kapott, és ma délelőtt meghalt.

 

Az utolsó két napját az intenzív osztályon, nálunk töltötte.
Mielőtt lélegeztetőgépre raktuk, az utolsó mondata az volt, hogy “Anya, miért nem hallok? Anya, mi történik most?” Már félni sem volt ereje. Csak átütően nézett azokkal a mély, barna szemeivel.

 

Sokan kérdezik, hogy hogyan vagyok képes kritikus állapotú gyermekekkel és ráadásul azon az osztályon dolgozni, ahol évekkel ezelőtt a testvérem meghalt. Meg egyáltalán, hogy orvos lennék én, ha ez nem történt volna?

 

A válaszom az, hogy fogalmam sincs.
Nem voltam és nem vagyok befolyással az életemet meghatározó körülményekre és eseményekre.
A szabadságom egy valamiben van: abban, hogy ezekre hogyan reagálok.
Hogy mit teszek.
Hogy hogyan döntök.

 

Ha akarnék, lehetnék más is. Csak hát nem akarok…

 

url

 

A segítés, az adrenalindús helyzetek, a komoly választások, a gyors döntések, a felelősség elemembe hoz, ezt már a mentőn megtapasztaltam.
Részemről van egy adott személyiség egy adott élményanyaggal, és egybegyúrtam a kettőt. Ki mivel dolgozik…

 

De képtelen lennék például krónikusan beteg gyermekekkel hosszabban foglalkozni. Akik nap mint nap szenvednek. Ahogy sokáig szenvedett Lacus és Misi és még számtalan társuk is.
El tudom fogadni a hirtelen rosszullétet, az állapotromlást, akár még a halált is, de amikor már csak annyi erő van egy csepp testben, hogy az emelkedett légzésszám mellett, amivel próbálja fenntartani magát, csak halkan, de annál könyörgőbben annyit mond, hogy “Kérlek, ne bántsatok megint…”, akkor egyszerűen csak az a kérdés jut eszembe, amit a kisebbik öcsém, Levente kérdezett nemrég, hogy “Te Lilla, Isten ezekről mégis mit gondol? Ezeket miért csinálja?”

 
 

Őszintén, elképzelésem sincs a válaszról.

 

Felteszek helyette inkább más kérdéseket.

 
 

Van még amúgyis bőven megválaszolnivalója az Öregnek.

 
 

Bírom ám azért…

 

Többnyire.

 
 
 

*Misi nem Misi igazi neve, a családja miatt megváltoztattam.
 
Gyerekrajz