Filozófiai mélységekben önszórakoztató örömködésből bandukoló leánygyermekből lassan nővé cseperedő (meg cserfeskedő), értelmet értelmetlenül, de l’art pour l’art teljes lelkesedéssel kereső értelmességiként (itt most köhint egyet) az olyan fogalmak, mint a szabadság, a szeretet, a félelem, a kötődés, a forma és a tartalom rendszeresen felmerülnek a koponyatartalmam felszínesebben rétegeiben is.
Tulajdonképpen ez a blog is erről szól, immáron 8 éve.
Ödön mutatta most meg nekem Michael Aldo állítólag szürreális képeit, amikkel persze úgy jártam, mint a szokásos ilyen jellegű képekkel, hogy jobban belemélyedve rájöttem, hogy ismerek amúgy már párat közülük, csak nem tudtam, hogy ki az alkotó.
Ezzel a lendülettel persze elkezdhetnék utánanézni, hogy ki ez az arc, és a google első találatait megfelelően átszellemült szövegkörnyezetben a kompozíciókat verbálisan komposzttá halmozni, ami szép meg jó meg termékeny meg a jó ég tudja, hogy milyen, de amúgy legalább biztosan büdös.
Helyette inkább csak úgy simán megosztok pár képet, meg felteszem Nektek a kérdést, amivel mostanában mindenkit bombázok, amióta a “Te is Godot-ra vársz?” és a “Szerinted mi a művészet?” jellegű agymenéseim már kimerültek,
hogy mégis,
mit jelent szabadnak lenni?
Mert nekem ez jutott eszembe ezekről a képekről.
Kazantzakisztól a Zorbász, a görög a kedvenc könyvem, abban az öreg görög szerint az ember attól ember, hogy szabad.
„- Tiszta sor; ha kényszerítesz, elvesztesz. Effajta dolgokban tudniillik ember vagyok.
– Ember? Mit akarsz ezzel mondani?
– Azt, hogy szabad.”
Mondjuk számomra a szabadságban van valami iszonyúan nyomasztó is, valami fogamat vacogtatóan rémisztő, és nem csak azért, mert a válladra simul a választás felelőssége, hanem mert olyan megfoghatatlanul magányossá válsz közben…
Persze csak hogy maradjunk ennél a kulturálisan pangó, de mélységeket tárogató, a XXI. század hajnalán még mindig népszerű közegnél, Tyler Durden is megmondta:
“Losin’ all hope is freedom.”
Én meg nem akarok belepusztulni “a lét elviselhetetlen könnyűségébe.”
Hiába olyan csábító a repülés, még a sejtjeim is a gravitáció tartja össze.
Aztán meg ki tudja, nem csak ennyi vagyok-e….
Vélemény, hozzászólás?