Létezik?

 
 
Örök vándorok szívszorító szabadsága
A húsomba ivódik már a lét
A kezembe szorított minden tét
És egy cseppnyi semmiség
Hogy urrá lettem a pusztaságon
 
Végtelen álomtalan várnak világlázító hajnalok
És tegnap még elhittem, hogy már végleg a tiéd vagyok
De egy üzenet elmondta, úgyis az maradok
Aki utat mutat a végtelen némaságba
 
 
A belsőmet feszíti szét ez a ki nem mondott, ez a meg nem határozott, ez a fordulatokat furcsán firtató, mindig álomlátó, homok-itatta uras rabság, a céltalan szabadság, a szerkezeteket szerelemmé szerető, végimádó páramagány.
Nem tudok tovább nézni, nem tudok hajnalokat álmodni, mert a szemed sűrűje mögötti üres falak a legmélyebb kétségeket ébresztik, a legősibb igazságokat remegtetik, a legsúlyosabb vádakat koholják,
 
 
pedig én tényleg hiszek benne, hogy a szeretet
 
létezik.
 
 

Csak egyre nehezebben.
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: