Nincs

 
 
Nincs, ami még így fájna, nincs egy cseppnyi érzés sem, ami napvilágot hajt a végtelenbe. Szabadság, élet, hit, és nincs is túlpart, és nincsenek szavak, csak könnyek és szorongás.
Az egész testem görcsbe van rándulva, nem hiszek a félelemben, világgá társítom a szerelmet, csak nehogy egy pillanatra felderengjen. És egy cseppnyi sugallatától is rettegek annak, hogy itt hagysz… Hogy belém látsz, hogy közel vagy, hogy fogod a kezem és elmész.
Elmész és nem jössz vissza soha többé, felrémlik az arcod, a hangod, az illatod, a szürke szemek, a világra szóló rabság, a minden izében szertefoszló suta pillanatok, és olyan üresen maradok itt, olyan nagyon mélyen remegve, ahogy Isten színe előtt áll a haldokló.
 
 
 
…kérem az ítéletem!…
 
 
 
És még mindig, mindig csak a pillanatnyi tartalmak tartanak életben, kicsi szerűségben, szertefoszló búcsúszavakban.
 
 
 
Bár érezném a szíved hidegét, a nemlétező létséged vízpárahangúlatú nagyjait…
Bárcsak átsejlene cseppnyi tudatomon a füstizű szabadság…
 
Bárcsak mernék bármilyen mondatom végére felkiáltójelet tenni.
 
 
 
De én még mindig csak… rettegek.
 
 
 
 


 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: