Hajnal volt.
Budapest korai, szeleket idéző,
rózsaszín aljú fényei között
Rád gondoltam.
A terheidre.
Arra az óriási lelkedre.
A pillanataidra.
A szemeidre.
Arra a magányra,
ami beleveszik a végtelenbe,
és arra a mosolyra,
mely az mutatja nekem,
hogy még nincs minden veszve.
Még van remény,
hogy bele van írva
a felszabadult boldogság
a történetedbe.
Advertisements
Vélemény, hozzászólás?