Körtörténet

 
 
EpiKrízis: 30 év körüli, N. N. nő, utcán összeesett, állítólag nem reagál. Kiérkezve ülve fogad, térben-időben részlegesen orientált, kooperációja hullámzó. Lehelete erősen alkoholos. 2 sör elfogyasztását elismeri, nyugtatóit elmondása szerint a szokásos adagban vette be. Öngyilkossági szándékot negál. Fájdalmat, sérülést negál. Járókelők elmondása szerint fejét nem ütötte be, eszméletvesztés bizonytalan. Ön- és közveszélyeztető magatartás miatt karhatalmi segítséggel megyünk kórházba. Folyamatos obszerváció mellett eseménytelen transzport.
 
 
– Amúgy tök cuki csaj, csak kár, hogy köpködött, meg verekedett. De szerintem ő alapból jó fej, csak most beütött neki az élet – mondom, miután átadtuk a detoxikálóvá alakított sürgősségi osztályon.
– Igen. Bár… Tipikusan az a lány, akit soha nem szeretett senki. Van néha egy-két pasija, aki használja, néha csinálnak neki egy gyereket, de amúgy semmi különösebb – fűzi hozzá az ápolóm.
– Valahol azért sajnáltam.
– Persze, mert az az alkat, aki, ha pasi lennél, nagyon bejönne neked.
 
Miután ezt felháborodottan kikértem magamnak, majd melegebb éghajlatra küldtem az ápolósrácot, azért csak elsírtam magam.
 
Persze, mert volt valami elképesztően szép szomorúság annak a lánynak az arcán.
Valami, ami miatt meg akarod menteni.
 
Hátha kicsit te is megmenekülsz általa.
 
 
 
prisoner_of_my_own_by_shimoda7
 
 
 

 
 
 
Prisoner of my own by Shimoda7 dA

Reklámok

One Comment to “Körtörténet”

  1. így van ez, néha felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon, ha férfi lennék is így viszonyulnék vagy én is a gauss görbe idiótái közé esnék. valahol mindig el vagyunk lehetetlenítve?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: