Bárcsak

 
 
Bárcsak itt lennél. Bárcsak a mellkasodra hajthatnám a fejem. Bárcsak megölelnél. Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire fáj, és hogy mégis mennyire megéri, hogy mennyire nem cserélnék senkivel, és mennyire nem adnám semmi másért az élményeim, az érzéseim és szeretetem, és hogy mégis mennyire kicsinek és védtelennek érzem magam. Hogy mennyire nem tudom, hogy hol vagyok, hogy merre menjek, hogy hol a helyem és hogy miért. Hogy miért kell mindezt tennem, hogy miért van ez az őrült késztetés, ez a bágyadt vágyakozás, ez az örökkös menekülés. Hogy honnan jöttem, és hogy egyáltalán, hova tartok. Hogy mire fel lettem én az én, hogy miért van a bőrömbe szúrva a Fény. Bárcsak… Bárcsak meghallgatnád, bárcsak elmondanád, bárcsak tudnád, bárcsak éreznéd, bárcsak éreznél. Bárcsak ne lennék ilyen kegyetlenül egyedül, bárcsak olvadnék végre végtelen ölelésedbe, létező pillantásodba, valódi nézésedbe, mosolyos légedbe, örök égedbe. Bárcsak tudnám a közösséget, bárcsak élném a bizalmat, bárcsak égetném a végeket, és élném az életet, és sugároznám réveteg létedet. És bárcsak, bárcsak hinném a szeretetet.
 
 
Bárcsak tudnám, érezném.
Bárcsak, bárcsak léteznél.
 
 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: