Archive for január, 2013

január 31, 2013

Az első

 
 
Lacus
 
 
Azt mondják, az első a legrosszabb.
 
Az első karácsony, az első húsvét, az első szülinap, az első rápillantás a Balatonra, az első hó… nélküle.
Amikor először szembesülsz azzal, hogy már nincs. Hogy elment.
De a második is nagyon rossz. Meg a harmadik. A negyedik talán annyira nem, de utána újra feltör, újult erővel, hullámokban.
Már nem kell karácsony ahhoz, hogy könnyfátyolba boruljon a tekinteted, elég egy rápillantás a régi szekrényre, amiben megtaláltátok az ajándékokat, amiket a szüleitek vettek nektek, még ünnep előtt két héttel.
Telnek az évek, homályosulnak az emlékek, de az érzések valahogy nem. Azok megmaradnak.
 
Aztán egyszer csak azon kapod magad, hogy eltelt több, mint 10 év, szinte felnőttél, ő is már egyetemre járna. Orvosok akartatok lenni, együtt. Gyermekaneszteziológusok.
És jön egy januári nap, egy hajnallal, amikor sok, kevésbé akut, de annál hosszasabb ellátás után végre fekszel a mentőállomás kopottnak ható, de barátságos ágyában, és riasztanak, hogy “egyhónapos csecsemő, nem vesz levegőt”, és később a rádión még azt hallod, hogy “a család már reanimálja.” (Újraéleszti.)
 
Belépsz a szobába, az otthonos, kellemes környezetbe, a szimpatikus, kedvesnek tűnő szülők közé. A nagyobb gyermek a másik szobában sír, az anya tekintete üveges, az apa épp nyomja a baba mellkasát, és látszik az arcán (a megkönnyebbülés?), a remény, hogy végre megjöttetek. Hogy segítetek.
 
Elkezdtek tevékenykedni, nyomjátok, lélegeztetitek, csonton keresztül perifériás vénabiztosítás lesz, stb. De már előre látod, hogy mi lesz a vége, mert a jelekből ítélve hosszú ideje megállhatott a keringése.
 
És közben megérkezik a gyermekrohamkocsi személyzete is.
 
Mikor az ajtón belépve meglátod azt az embert, azt az orvost, aki a testvéredet az utolsó napokig gyógyította, hálát érzel a Jóisten iránt.
 
Hogy őt küldte. Hogy ő is ott van.
Az első gyermekhalálnál.
Az első megsemmisülésnél.
 
 

Reklámok
január 30, 2013

Mindjárt szülinapom lesz!

 
 

Ha nagyon nincs ötletetek, és nagyon szeretnétek meglepni valamivel, akkor ezt a gyönyörűséget teljes lelkesedéssel fogadom.

 
 

Yamaha YZF R125

 
 

yamaha-yzf-r125-0000000163-b

 
 

Pici és gyönyörű és megy és “még akkor is gyorsnak látszik, amikor a motorkerékpár egy helyben van” és imádom!

 
 

Ha többen összefogva akarjátok nekem adni, azt is fel tudom dolgozni, úgy gondolom.

 
 

január 30, 2013

Függ.

 
 
Háziorvosi rendelő, délután 6 óra, kinn szemerkél a havas eső.
A doktornő okos, figyelmes, türelmes, képben van, magyaráz, van két gyereke és egy Németországban élő testvére. És férje is, akit jelen időben emleget.
A személyzeti mosdó a folyosón van, ott várnak a betegek is. Ha wc-re akarok menni, ki kell mennem.
Az egyik széken ül egy negyven körüli srác, melós ruhában, csillogó szemmel, sokat gyötört, de mégis rugalmas testtel. És valami elképesztő kisugárzással.
Ránézek. Rám néz. Iszonyúan vonz. Nem feltétlenül szexuálisan, bár ebben az esetben olyan elmosódottak a határok.
De nagyon szeretnék közel menni hozzá. És beszélgetni vele. Bármiről. Magáról.
A mosdó közepesen gusztustalan, de legalább van papír. Szappan az már luxus lenne. Nem baj, a bőrfertőtlenítő, amit a szurik előtt fújnak a bőrre, jó lesz nekem is.
Bejön pár beteg, idősek, magasvérnyomás, cukorbetegség.
Aztán belép a srác. És mesél. Rekedtes a hangja, sokat cigizhet. Őszintén mosolyog és magával ragadó energia árad belőle.
“Doktornő, már fél éve tiszta vagyok.”
És mesél tovább.
Én meg úgy jövök el este a rendelőből, hogy ma már megint megérte felkelni.
Hogy feltöltődtem.
Hogy megint kapcsolódtam egy ilyen emberrel.
 

 
Csak tudnám, hogy miért vonzanak ők ennyire.
 
 
addiction_620_413_s_c1_center_center_0_0_1
 
 

január 30, 2013

Gyász, de élvezd

 
 

Szoktam mondogatni, hogy sokszor olyan érzésem van, hogy amiket írok, azt igazából nem is én gondolom, csak valaki belerakja a fejembe. Könyörgöm, én sokkal egyszerűbb lány vagyok annál, mint amit a könyvem, amit a blogom, amit a velem való beszélgetések, amit az életem tükröz…

 
 

01

 

Most is úgy ültem neki ennek a bejegyzésnek, hogy írok egy engem már jó ideje foglalkoztató kérdésről, a gyászról. Jó néhány könyvet olvastam már ezzel kapcsolatban, a leginkább Polcz Alaine és Popper Péter ilyen irányú írásait tudom ajánlani a téma iránt érdeklődőknek.

 
 

02

 

Mindenesetre nem tetszettek a deviantart.com keresőjébe beütött “funeral” szóra adott találatok. Persze a “grief”-re még rákereshettem volna, de 23 vagyok, és amúgyis kislány, meg még Halak is, szóval nagy gyorsasággal letettem a témáról, hogy elkezdjem Nektek fejtegetni, hogy mennyire jó ötletnek tűnt egy időben a számomra, hogy Marla Singer és Tyler Durden hererákosok közé járásának mintájára, jómagam elkezdjek temetésekre járni.

 
 

03

 

Szóval akármennyire is jön az ihlet, meg tolulnak belém a gondolatok (kívülről, nem belülről, lásd fentebb: egyszerű lány! tudjátok!), most elfojtom, vagy jobban mondva szublimálom ezt a késztetést, és csak néhány, viszonylag impulzív, de semmiképpen nem komolyan veendő képet rakok ide ki, aztán átfordulok a másik oldalamra, és siratom a Szabó Magda könyvem immáron hullámosra száradt lapjait, amelyekről kiderült, hogy a maguk több, mint 640 oldalával több, mint fél liter víz felszívására képesek.

 
 

04

 

Közben azért, ha már elkezdtem, és Neked már volt annyi erőd, hogy eljuss idáig, beillesztem ide (nem, nem begépelem, hanem a ctrl+c, ctrl+v-t használom) a haldoklást öt fázisát, amit Elisabeth Kübler-Ross írt le, és amely szerintem bármilyen veszteségélmény pszichés dinamizmusának (azta, micsoda szókapcsolatok létrehozására vagyok képes, most felnéztek rám, mi?) leírására alkalmas.

 
 

05

 
 
1. Elutasítás
 
2. Düh
 
3. Alkudozás
 
4. Depresszió
 
5. Belenyugvás

 
 

06

 

Így volt ez, amikor megbuktam a vizsgán, amikor eltörött a telefonom, amikor kidobott a pasim, amikor elment a tesóm…

 
 

Lassan belenyugszik az ember, de az a “legjobb” az egészben, hogy bármikor vissza lehet lépni előző stádiumba.
 
 
Csak hogy legyen mit csinálni érezni, gondolom.

 
 

07

 
 
 
 

 
 
 
A muzsikáért köszönet Zitinek, a képekért a weheartit.com-nak.
És amúgy nem láttam még egy Dr. House részt sem. : )

január 29, 2013

 
 
 

“Az életben három igekötő közötti különbség megtanulása a fontos:

MEG, LE, ÁT.”

 
 

állítólag P.I., én H.B-tól hallottam

 
 
 

január 27, 2013

Nem

 
 
Nem hiányzol
Bár úgy lenne
Bárcsak hinnék magamnak
Csak egy röpke percre
Egy törött pillanatra
Egy cseppnyi hangulatra
Egy semmit nem sejtő, gyermeki mondatra
Hogy ‘tudom, hogy nem mész el tőlem soha’
És még ha muszáj lesz, akkor is elviszel oda
Ahol az édes illat és az ő vonzó mosolya
Nem romlott bizalmatlanságot jelent
Hanem hogy Veled megélhetem a jelent
Hogy közel vagyunk, hogy élni hagyunk
És minden nap mosolyt sírva egymásba olvadunk
Mert az örökkévalóságért ingyen adunk
Bármilyen göcsörtös rémálmot
 
 
 

január 27, 2013

Hideg van?

 
 
Iszonyúan fázom. Elképesztően. Belülről. Remegve.
Mint amikor kicsi voltam és mindig azt mondtam anyának, hogy fáznak a vállaim. És senki nem hitt nekem.
Most fázik valami, bennem. Ólmos minden tagom.
Mintha izomlázam lenne, fáj az egész testem.
És én egyáltalán nem hiszem el.
Csak hazudok magamnak.
Tagadok.
Amennyire bírok.
 
 

január 27, 2013

J-nak

 
 
Szerintem nagyon bátor voltál.
Azt tetted, amit kért.
Hagytad elmenni.
Nem láncoltad magadhoz.
Nem kényszerítetted vergődésre.
Nagylány lettél.
Mert szereted őt.
A ma hajnalban elhunyt édesapádat.
Nagyon.
 
 

január 27, 2013

Egy másik lány, egy másik bolygóról

 
 
tumblr_mh95hmySPq1qz6f9yo1_500
 
 
Szürreális
 
 

január 21, 2013

“a lélek körüli szövethalmaz”

 
 
Elég a remény
Ha meggyújtják
Egy pillanatra felpezsegtem
Mert belém ábrándultál
Így volt kiben
Hinnem
 
 
mikor a kezed nyújtottad
segítésre kész-en
 
 
 
Nem hazudok és nem akarok. Füstté szeretem a múltat, álomporrá a jövőt, áramvilággá a véget. Szaporán szorítok és utánozok és száguldó autók ajtajain ugrálok előbbre és előbbre, míg a szíved százezerrel ver az illatomra.
Talán keverem magamat veled?
Egyre több és több kell, egyre nagyobb ingerek és egyre kevésbé hiszek az állandóságban és egyre állhatatosabban a hullámok halktalan hangjában.
 
Valami édes
Valami ékes
Valami éles
 
 
Mikor az álmosan búgó hangod megszólal
És már csak a rezgő vonal remeg
Örökkön érzésimádó
szövethalmazomban