Vladimir Clavijo Telepnev elképesztő fotói – A rezgésben van az élet

 

Van olyan szituáció, amikor az ember lelkes leánygyermeke ül a gyermekrohamkocsi pihenőszobájában, várja, hogy csörögjön a telefon, hogy lehessen menni tenni, látni, tanulni, közben persze ott van az az érzés is, hogy “de azért senkinek ne legyen baja”. Rosszul van, segítünk, (“meggyógyítjuk”), jól lesz, megváltozik tőle az egész élete, már persze csak a jó irányba, szuper, ma is megérte felkelni.
 
Ilyenkor beötlik, hogy a holtidőben lehetne olvasgatni frissen kapott, zseniális sürgősségi könyvet, ha otthon nem felejtődött volna a hajnali “csak fel ne ébresszem a szobatársam” jellegű pakolás közepette.
Úgyhogy, mivel az már korábban kiderült, hogy akárhogyan igyekszem, én nem tudok unatkozni, az egység tagjai pedig jóízűen durmoltak (ekkor már az imádnivaló B.A. is, mert visszaadtam neki az ágyát!), elkezdtem nézelődni a neten vizuális éhségem kielégítése céljából.

 

Ekkor akadtam bele egy olyan művész alkotásaiba, ami mellett nem csak hogy nem lehet elmenni, hanem ami azt a régen tapasztalt élményt adta, hogy úú, és ez is, meg ez is, meg még ez, és áá, és alig tudom kiválasztani, hogy melyiket osszam meg Veletek.

 

Az első egy Alice csodaországban illusztráció, mert hogy ennek kapcsán akadt meg a szemem rajta. Érdemes megnézni ebből is az egész sorozatot, mert szerintem a könyv egyik legjobb illusztrációja azok közül, amit valaha láttam.
 
 

 
Őszintén szólva fogalmam sincs, ki ez a Vladimir Clavijo Telepnev, de nem csak azért, mert “amiről a wikipedia nem tud, az nem létezik”, hanem mert annyit írni róla, hogy egy brutális benyomásokkal dolgozó orosz fotós, olyan semmit mondó lenne.
 
 

 
Annyi bizonyos, hogy elképesztő, amit művel és hogy olyan húrokat rezegtet meg, amik az én lelkemmel (és/vagy jelenlegi lélektani állapotommal) nagyon egy hullámon mozognak.
 
 

 
A honlapja igényes, tükrözi ugyanezt a hangulatot, mind képvilágában, mind a különböző témájú galériák megnyitásakor megszólaló zenében.
 
 

 
A könyvembe végül nem került bele az az írásom, amelyben megfogalmaztam, hogy “a lényeg, hogy sikíts”.
 
 

 
Most azon is túlmenően, hogy magamat idézni egyrészt persze énközpontú és nagyképű, másrészt viszont őszinte, és örömmel, és a lazaság és következetesség érzésével tölt el, hogy a kisebb-nagyobb, látszólagos, illetve néha igencsak valóságosnak ható ellentmondások ellenére azért hosszú távon azért mégiscsak egyetértek magammal, azzal kell kiegészítenem ezt a gondolatot, hogy a lényeg az is, hogy rezegj.
 
 

 
Rezegj, mert anyag nincs, csak energia van, csak mozgás van, csak érzet van, csak szubjektívum.
 
 

 
És belepusztulok, hogy ez milyen gyönyörű.
 
 

 
És megéri.
 
 
 
Forrás: A Művész saját oldala Wicked Halo

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: