Azt hiszem, emlegettem már, hogy a blogom, mindamellett, hogy kiváló pótcselekvés hobbi a számomra, azért is jó, mert az ismerőseim, barátaim szoktak nekem ajánlani dolgokat, amikről úgy gondolják, hogy nekem tetszene, és ez olyan jó, mert hát tágul a világ, és fantasztikus mindenféléket lehet így megismerni, amik akár el is kerülhetnének engem. De így ideérnek!
Egyik ilyen például a T. Zsófi által (hálás köszönet érte!) mutatott festő, Leonid Afremov munkássága is.
Amikor kigondoltam, hogy írok róla, eszembe ötlött, hogy kategorizálni is kell a dolgot, mert A kis herceg óta tudjuk, hogy az emberek szeretnek dobozokba tenni dolgokat (és számokat írni rájuk), és eszembe is jutott valami, amit ezekre a képekre lehetne illeszteni, de a biztonság kedvéért megnéztem a wikipédián, hátha kifinomultabb és műveltebb a világ, mint ahogyan az az én fejemben történik. És annak ellenére, hogy ez valószínűleg tényleg így van, előbb megnevezett neves oldal is egyetértett velem abban, hogy ezek bizony impresszionista képek.
Benyomásokról szólnak.
Magányról.
Tudjátok, november, eső, sétálsz egyedül, megy a füledben az elképesztő, karjaid szaggató melankólia, és a csontjaidban érzed, hogy hiányzik.
Pedig ott vár az út végén.
És ez jó.
Nagyon.
Forrás
Vélemény, hozzászólás?