Archive for október, 2012

október 12, 2012

Túl sok gondolat, túl kevés érzés

 
 
Részletek Chaplin The Great Dictator’s Speech beszédéből. Gondolkodom, hogy lefordítom, de így igazán hiteles és csodás. Meg lehet, hogy lusta is vagyok most hozzá. Majd ha megérek : )
 
Hallgassátok zenével, úgy igazán mellbe sajgó. De csak olyan ősziesen, szeretetteljesen.
 
 
“Jew, Gentile – black man – white. We all want to help one another. Human beings are like that. We want to live by each other’s happiness – not by each other’s misery. We don’t want to hate and despise one another. In this world there is room for everyone. And the good earth is rich and can provide for everyone. The way of life can be free and beautiful, but we have lost the way.
 
Greed has poisoned men’s souls, has barricaded the world with hate, has goose-stepped us into misery and bloodshed.
Our knowledge has made us cynical. Our cleverness, hard and unkind. We think too much and feel too little. More than machinery we need humanity. More than cleverness we need kindness and gentleness. Without these qualities, life will be violent and all will be lost….
 
To those who can hear me, I say – do not despair. ”
 
 
Hiányzol.
 
 
 

 
 

 
 
 
Köszönet F Kittinek, hogy megosztotta!

október 6, 2012

Bizalom

 
 
Nincs példaképem, de számtalan olyan ember van a világon, akik emberségükkel és tudásukkal példámul szolgálnak. Közül három talán példaképem is lenne, ha lenne példaképem : ) (SG, OG és KP – ha valakit érdekel, kiket rejtenek ezek a monogramok, személyesen szívesen megosztom vele.)
 
Egyik közülük, SG idézte nekem ezt a verset 5 évvel ezelőtt, most megosztom Veletek is, hátha tesz Hozzátok valamit.
 
 

Garai Gábor:

 

Bizalom

 

S ha százszor is becspnak és ezerszer
csalódom abban, kinek szívemet,
mint álmából a rózsát, kitakartam,
s ha épp az árul el, kit életemmel
fedeztem én,
s ha tulajdon fiam
tagad meg,
s ha nem harminc ezüstért,
de egy rongy garasért adnak el engem
barátaim,
s ha megcsal a reménység,
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem,
s ha csak a bosszút hízlalja a hála
híveimben,
s ha rágalom kerít be,-
akkor se mondom,hogy nem érdemes!

 

Akkor se mondom, hogy nem érdemes
hinni az emberben, akkor se mondom,
hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az
élet.-

 

De csöndes szóval eltűnődve mondom:
bizalmam sarkig kitárt kapu,
nem verhet rá lakatot a gyanú;
ki-bejár rajta bárki szabadon.

 

Egy besurrant csaló tiszteletére
nem állítok őrséget tíz igaznak!
Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt,
megtisztálkodva ma betérhet újból;
ki kétélű késsel jött ide ma,
köszönthet holnap tiszta öleléssel!

 

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.
Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,
kegyelmet a hazugnak,
nem tudok
mentséget a könnyes képmutatásra,
s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,
akár a nyers önzés orvtámadását.

 

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!
Mint a mammut és az ősgyík, a múltba
porlad a gyűlölet és a gyanakvás;
dühünk lehűl,
csak szerelmünk örök.

 

S halandó gyarlóságai között
csupán maga az ember halhatatlan.
Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen
irgalmas vára bizalomból épül;
s az önmagával vívott küzdelemben
csak jósága szolgálhat menedékül.

 

Megjelent: Új Írás 1965. 7.sz. 85.p.