Ó, Ti Loliták!

 
 

Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogyan ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola. Az iskolában Dolly. Aláíráskor Dolores, de karomban mindig Lolita.

 
 

 

– Tudod, a halálban az a legrettenetesebb, hogy az ember olyan tökéletesen magára marad.

 
 

 

… a térdem olyan volt, akár a térd tükörképe a fodrozódó vízen, az ajkam, akár a homok, és…
– Ez volt az én Lóm – mondta –, ezek pedig a liliomaim.
– Igen – feleltem –, igen. Gyönyörűek, gyönyörűek, gyönyörűek.

 
 

 

Mindenhol jártunk. Valójában nem láttunk semmit. És most már néha arra gondolok, hogy hosszú utunk csupán kacskaringós nyálcsíkkal mocskolta be a gyönyörű, becsületes, álmodozó, végtelen országot, mely akkor már, így visszatekintve, nem jelentett többet számunkra szamárfüles térképek, agyonnyúzott útikönyvek, kivénhedt autógumik gyűjteményénél, és Lo éjjeli zokogásainál – minden, de minden éjjel – abban a pillanatban, amint alvást színleltem.

 
 

 
 

– és minden határ előfeltétele az, hogy rajta túl is legyen valami.

 
 
 
 
Képek forrása.
A szöveg Vladimir Nabokov Lolitájából származik.
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: