Mi van, ha?

 
Mi van, ha egész létezésünk pusztán létállapotunk lefokozása, tudatunk töröttebbé tétele, sarokpontjaink tétova halványítása?
Mi van, ha a költészet pillanataiban kötelékek húzódnak megvont érzékeink és halomra semmilyenített valóságunk között?
Mi van, ha a csecsemő azért sír fel, alkonyára ébredvén, az első, finom illatú ölelésekre még nem is várva, mert érzi a szakadást, a kötődés elvesztését, a távolodást?
Mi van, ha mindez pusztán büntetés, a fényhozók sivár világának börtönébe zárva, csontokba és húsba fagyasztva, emberöltők és életoltók vad béklyói közé süllyesztve?
Az egészek világának elhagyásával születik meg létünk és porosra apasztott énünk. A tökéletesség elhagyásával szegeztük érzékeink a földre.
 
De mi van, ha mindez valójában jutalom? Mi van, ha a tökély nyomása alól felszabadulni vágyó alkotók kutatnak csillagporra szállva, s az egy leheletének tükrében, a kevesebben látják meg a többet?
 
Mi van, ha ők járnak jobban?
 
 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: