A fénylány és a rénszarvasfiú története

 

A-nak, emlékül

 

Kezdhetem ezt a történetet úgy, ahogy a legtöbb felnőtt szokta kezdeni a meséjét, hogy hol volt, hol nem volt, pedig valójában ők sem tudják, hogy hol, nyilvánvalóan én sem, de szerintem nem kell ilyen felesleges dolgokat mondani. Vagy emlegethetnék mindenféle nem is létező földrajzi nevet, mint például a hetedhét ország, vagy az Óperenciás tenger, vagy az Üveghegy, esetleg a világ vége, de mivel én nem vagyok valami jó földrajzból, inkább ezt sem feszegetem, ezért elkezdem úgy, hogy történt egyszer, ami szintén sántít kicsit, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy egyszer történt, az is meglehet, hogy többször, vagy akár egyszer sem, ezért inkább pontosítok azzal, hogy legjobb tudomásom szerint egyszer esett meg az eset az utóbbi időben.

Volt egy lány, a nagy fény egyik zsenge gyermeke, aki nagyon szerette volna megtalálni az ő párját, mert úgy érezte, egyedül mit sem ér az egész. Hiába a megannyi hullám és árnyalat és rezgés, és mi tagadás, a szivárvány, ha nincs egy olyan forma másik lény a világon, akivel megoszthatná mindezt, akivel rezeghetnének, álmodhatnának, és elindulhatnának megkeresni a szivárvány végét, hátha van neki, bár az utóbbi felől kétségei voltak, mert mi van, ha nincs is vége, ha folyton folyvást menve egyszer csak ugyanoda lyukadunk ki, ahonnan megindultunk? De úgy volt ezzel, hogy még ha ez ki is derül, valaki mással, valaki más kezét fogva még ezt a tudatot is könnyebb lenne elviselni. Hiszen együtt, kapcsolódva valahogy minden könnyebbnek tűnik.

Ment, mendegélt hát a lány, sehol sem találta társát, mígnem egy vidám, majdnem tavaszi napon találkozott a Télapó egyik rénszarvasával, akinek éppen akkor semmi dolga nem volt, hiszen legközelebb decemberben kellett munkába állnia.

Megtetszettek egymásnak, és úgy döntöttek, hogy együtt indulnak kalandos utakra. A fénylány nagyon szerette a rénszarvasfiú puha bundáját, kusza agancsait és a látványt, ahogy játszi könnyedséggel emelkedett a levegőbe, miközben kék orra messzire világított a sötétben, a fiú pedig nem tudott betelni a fény ezer színben pompázó ragyogásával, ami a lányból áradt.

Telt, múlt az idő, és nagyon megszerették egymást, de a tervezett kalandos utaknak sehogyan sem tudtak nekiindulni, mert nem tudták megfogni egymást kezét, hisz nem is volt nekik… A lány anyagtalan formái hiába kutattak a fiú patái alatt bújó, apró, kapcsolódásra képtelen ujjak után. Mégsem tudták feladni, hiszen annyira szerettek gyönyörködni egymásban.

Így jött el a december, amikor is a fiút várta a szán, hát kis időre el kellett búcsúzniuk egymástól, de képtelenek voltak örökre elválni.

Az újratalálkozás mennyei volt, úgy élték meg, mint egy rég halott szerettük feltámadását, és csodás hetek következtek. De a fiú egyre többet gondolt rénszarvastársaira, akik minden nap együtt repülnek ki, hogy gyakoroljanak és hogy segítsenek a Télapónak a jó és a rossz gyerekek felkutatásában. A lány pedig nem tudta feladni a szivárvány felkutatásáról szőtt álmait.

Mivel nagyon szerettek volna együtt maradni, úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek. Elmentek hát a Télapóhoz, aki azt javasolta, hogy legjobb lesz, ha a fénylány is felcsap rénszarvasnak, de ő akárhogy erőlködött, nem sikerült neki. A világító orr és a repkedés még csak-csak ment – persze ez is csak a maga módján -, de se szőrt nem tudott növeszteni, se a szánt nem bírta húzni.

Ezek után ellátogattak Fényapóhoz, aki hasonló véleményen volt, mint északi társa, csak épp fordítva, ő úgy gondolta, hogy a fiúnak kell fénnyé válnia, de sajnos neki sem sikerült az átváltozás mutatványa.

Soká tanakodtak még, hogy mit tegyenek, s végül – nagy-nagy könnyek és forró ölelkezések után – úgy döntöttek, elválnak útjaik, de minden évben egyszer találkoznak a Nagy Fa alatt és megölelik egymást.

Nekem valaha mindketten jó barátaim voltak, de már hosszú ideje nem találkoztam velük. Ha netalántán összefuttok valamelyikőjükkel, kérlek feltétlen mondjátok el nekik, hogy mikor legutóbb meglestem őket, annyira elkápráztatott a látvány, hogy szólni sem tudtam. Messziről úgy tűnt, mintha összeolvadtak volna, kék és sárga és zöld eggyé lényegült egy állatba oltott fényben, igen, igen, jól sejtitek, egy szentjánosbogár repkedett a fa alatt!
 

Reklámok

2 hozzászólás to “A fénylány és a rénszarvasfiú története”

  1. For the king, for the land, for the mountains,
    For the green valleys where dragons fly,
    For the glory, the power to win the black lord,
    I will search for the emerald sword.

  2. miket hallgatsz Te : )

    szeretlek Atika : )

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: