Sophia születése

 

2011. július 21-én 9 óra 20 perckor valami csodálatosat láttam.

 

 

Egy gyönyörű gyermek, a kereszttestvérem lánya, a félig magyar, félig egyiptomi származású Sophia jött a világra.
Fantasztikus volt végignézni a születését, ugyanakkor félelmetes is. Megkönnyeztem az új élet hangját és ragyogását, a cseppnyi baba első légvételét, sírását, rugdalózását, de kicsit megrémisztett, hogy a fájdalomban mennyire egyedül vagyunk. Hiába fogta az anyuka kezét a szerető férj, hiába az orvos, a szülésznő, az érzéstelenítők, a kapcsolódási pontok, a szenvedésben anya is és gyermek is olyan nagyon magányosnak tűntek.

De mindennek végén, a testmeleg ölelésben valahogy kisimult mindkettejük arca.

 

 

 

Eddigi életem legszebb mondatát mégis most hallottam, amikor a kis Sophiát először rakták édesanyja mellkasára, aki mindenféle póztól és elfojtástól és sallangtól mentesen, őszinte szeretettel és fénnyel az arcán ránézett és ezt mondta: “Jaj de kis cuki vagy.”

 

 

Kriszta később nem is emlékezett erre a mondatra és azt sem akarta elhinni, hogy hiába ismerem már több mint 22 éve és láttam már ezer arcát, de még soha, de soha nem láttam ennyire gyönyörűnek és ennyire nőnek, mint a mai napon.

 

Mesés volt, varázsos, elbűvölő és szeretetteljes.

 

 

Sophia, Te vagy a legfiatalabb lény, akit valaha láttam, az első ember, akinek világra tévedését végignéztem, és a legszépségesebb lány, akit valaha sírni láttam.

 

Remélem, látni fogom még a fényre találásod, és minden csodát és mesét kívánva küldöm Neked ezt a zenét:

 

 

Advertisements

7 hozzászólás to “Sophia születése”

  1. Csodálatos írás!!!

  2. Sírtam,miközben olvastam!!!

  3. Gratulalok!!Csodas baba es a neve is tokeletesen illik hozza!

  4. 🙂 Gratulálok!

  5. Vannak még csodák. Szerencsére…

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: