A művészet lényege és a gyermekkori szörnyek

 

“Álmomban fölsírtam az iszonyattól.
Anyu vigasztalt: Hiszen csak álmodtál.
Mintha megnyugtatóbb lenne, hogy a szörnyek bennem vannak.”

 
 

 

Az előbbin már évek óta gondolkodom, és úgy sejtem, hogy fogom is folytatni még jó ideig.
Az utóbbi pedig az életem szerves része (volt), mindennek meghatároztam a maga helyét. Az ágy alól tigris jön ki, a mosógép mögül róka, Horváth Mamáméknál a fürdőkád alatti lyukból vadmacska és a többi…

 

Popper Péter Lelkek és göröngyök c. könyve több kisebb könyvét, írását tartalmazza (A belső utak könyve, Hazugság nélkül, Felnőttnek lenni, A meghívott szenvedély, Fáj-e meghalni?, Cikkek, tanulmányok).
Zseniális, katartikus, legszívesebben minden második mondatát idézném, de helyette inkább csak ajánlom figyelmetekbe és a fenti, svéd költőnő szavai után begépelek ide egy kis történetet, amit állítólag Cayeux francia esztéta mesélt, ti. hogy ő ennyit tud a művészet lényegéről.

 

“A Central Parkban ül egy vak koldus. A nyakában tábla: Vak vagyok. Adakozzatok! Egy napon megszólal egy hang:
– Mennyit keres maga ezzel a táblával?
– Uram, ez jó tábla, feleli a koldus, naponta nyolc-tíz dollárt is összeszedek vele.
– Kössünk szerződést – így az idegen -, én megfordítom a táblát és ráírok valamit. Maga pedig a gyermekei életére megfogadja, hogy senkivel sem olvastatja el. De egy hónap múlva megint eljövök és elolvasom magának.
Megegyeznek. Egy hónap múlva megszólal az idegen hangja:
– Itt vagyok.
– Uram, ön egy csodatevő – lelkendezik a koldus -, egy varázsló. Tudja, most már mennyit keresek naponta? Húsz, harminc dollárt. De én becsületes ember vagyok, nem tudom, mit írt a táblára.
És akkor az idegen felolvassa:
– Jön a tavasz, és én nem láthatom!”

 
 

 
 

Kép

Reklámok

One Comment to “A művészet lényege és a gyermekkori szörnyek”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: