Archive for július, 2011

július 29, 2011

Jel!

 

 
 
ÖtletMegvalósítás
 

július 27, 2011

Képtelen

 
Nincsenek már bennem semmit mutató képek
Szerfelett szerteszét-szakasztott semmilyenségek
Elsuttogott, széptelen remények
Szúrós szagú szívtelen szemérmek.
Futok, és csókkal álmodom a magányt
Taszítok, és beléd látom a talánt
De bizonytalan és lehet-etlen
És fosztóképzőktől foszlott a szívem
És reggelenként józanon vérzem
De a napfényen, a forróságban
A folydogáló könnyeimen át nem láttam
Hogy a szemed a szemvilágban
Tükröt mutatott az éjszakában
Sorsot cserélő gyermekünk gyermekének
Tengereken túli lányt mentő terhének
Csendes álmait mesélve
 
 
 
Csak tudnád, mennyire üres nélküled a csillagtalan semmi is.
 

július 27, 2011

 

 

július 27, 2011

Közelgő távolság

 
Az arcomba, közelembe száguldó vonat szabadságszagú szava bűnök tudatát ébreszti bennem. Mintha már a puszta létezésemmel is, fényt álmodó árokjövevényként a gonoszság halmait malmoznám darabodba. A reggel szép, a reggel csendes, a hűs levegő ezernyi új lehetőséget tár eléd, de a korlátaid végesek, és a vágyaid korlátosak. Van, ami fontosabb, van, ami nehezebb, van, ami koszosabb, és mégis megéri. Hatásvadász drámamondatok nélkül is haldokolhatsz csendesen, könyörögve, nyöszörögve…
 
Itt a vége, tudod, és nekem úgy hiányzol.
 
De az artikulálatlan zaj is jobb, mint a magányos csend.
 
Nem akarom hallani a saját légzésemet.
Még a végén rájönnék, hogy élek.

július 25, 2011

Szeretjük Emma Watsont

 

 

Talán utoljára 11 évesen utáltam a Harry Pottert, utána az érdeklődésem szerves részévé vált. Életem eddigi legnehezebb időszakában, a gyászban ez az egy – illetve akkor épp négy – könyv tudott elrepíteni a fagyos valóságból. (Nem azért írom le így pontosabban, hogy mi volt ez, hogy sajnáljatok – na jó, persze, azért is -, hanem hogy érezzétek a fajsúlyát, hogy nem azon sírtam, hogy elszakadt a lv-bugyim.) Figyelemmel kísértem a kötetek megjelenését, filmeket, nagyon érdekes volt, hogy úgy sírtam a mostani, legutolsó részen, hogy végig tudtam, hogy mi fog következni, és mégis : ). Szóval tetszett.

 

 

 

 

A filmekben Hermionét (jól írom? : )) játszó Emma Watson kezdetben nem nagyon izgatott fel, de amit az utóbbi időben művel a sztárvilágban és a divatban, az elbűvölő.

 

 

 

 

Ha fiú lennék, tuti szerelmes lennék belé.

 

 

 

 

Ízig-vérig nő, brutális kisurgázással.

 

Remélem valami jót süt ki magából. Kíváncsian várom!

 

 
Forrás

július 23, 2011

Sophia születése

 

2011. július 21-én 9 óra 20 perckor valami csodálatosat láttam.

 

 

Egy gyönyörű gyermek, a kereszttestvérem lánya, a félig magyar, félig egyiptomi származású Sophia jött a világra.
Fantasztikus volt végignézni a születését, ugyanakkor félelmetes is. Megkönnyeztem az új élet hangját és ragyogását, a cseppnyi baba első légvételét, sírását, rugdalózását, de kicsit megrémisztett, hogy a fájdalomban mennyire egyedül vagyunk. Hiába fogta az anyuka kezét a szerető férj, hiába az orvos, a szülésznő, az érzéstelenítők, a kapcsolódási pontok, a szenvedésben anya is és gyermek is olyan nagyon magányosnak tűntek.

De mindennek végén, a testmeleg ölelésben valahogy kisimult mindkettejük arca.

 

 

 

Eddigi életem legszebb mondatát mégis most hallottam, amikor a kis Sophiát először rakták édesanyja mellkasára, aki mindenféle póztól és elfojtástól és sallangtól mentesen, őszinte szeretettel és fénnyel az arcán ránézett és ezt mondta: “Jaj de kis cuki vagy.”

 

 

Kriszta később nem is emlékezett erre a mondatra és azt sem akarta elhinni, hogy hiába ismerem már több mint 22 éve és láttam már ezer arcát, de még soha, de soha nem láttam ennyire gyönyörűnek és ennyire nőnek, mint a mai napon.

 

Mesés volt, varázsos, elbűvölő és szeretetteljes.

 

 

Sophia, Te vagy a legfiatalabb lény, akit valaha láttam, az első ember, akinek világra tévedését végignéztem, és a legszépségesebb lány, akit valaha sírni láttam.

 

Remélem, látni fogom még a fényre találásod, és minden csodát és mesét kívánva küldöm Neked ezt a zenét:

 

 

július 17, 2011

A művészet lényege és a gyermekkori szörnyek

 

“Álmomban fölsírtam az iszonyattól.
Anyu vigasztalt: Hiszen csak álmodtál.
Mintha megnyugtatóbb lenne, hogy a szörnyek bennem vannak.”

 
 

 

Az előbbin már évek óta gondolkodom, és úgy sejtem, hogy fogom is folytatni még jó ideig.
Az utóbbi pedig az életem szerves része (volt), mindennek meghatároztam a maga helyét. Az ágy alól tigris jön ki, a mosógép mögül róka, Horváth Mamáméknál a fürdőkád alatti lyukból vadmacska és a többi…

 

Popper Péter Lelkek és göröngyök c. könyve több kisebb könyvét, írását tartalmazza (A belső utak könyve, Hazugság nélkül, Felnőttnek lenni, A meghívott szenvedély, Fáj-e meghalni?, Cikkek, tanulmányok).
Zseniális, katartikus, legszívesebben minden második mondatát idézném, de helyette inkább csak ajánlom figyelmetekbe és a fenti, svéd költőnő szavai után begépelek ide egy kis történetet, amit állítólag Cayeux francia esztéta mesélt, ti. hogy ő ennyit tud a művészet lényegéről.

 

“A Central Parkban ül egy vak koldus. A nyakában tábla: Vak vagyok. Adakozzatok! Egy napon megszólal egy hang:
– Mennyit keres maga ezzel a táblával?
– Uram, ez jó tábla, feleli a koldus, naponta nyolc-tíz dollárt is összeszedek vele.
– Kössünk szerződést – így az idegen -, én megfordítom a táblát és ráírok valamit. Maga pedig a gyermekei életére megfogadja, hogy senkivel sem olvastatja el. De egy hónap múlva megint eljövök és elolvasom magának.
Megegyeznek. Egy hónap múlva megszólal az idegen hangja:
– Itt vagyok.
– Uram, ön egy csodatevő – lelkendezik a koldus -, egy varázsló. Tudja, most már mennyit keresek naponta? Húsz, harminc dollárt. De én becsületes ember vagyok, nem tudom, mit írt a táblára.
És akkor az idegen felolvassa:
– Jön a tavasz, és én nem láthatom!”

 
 

 
 

Kép

július 14, 2011

Felhőkönyvespolc – Kell!

 

 

Több ilyen is, mert a könyveimnek egy nem lenne elég.

 

 

De igazából sok sem. Felhőből és Könyvből sosem elég.
(Persze csak ha nem takarja el előbbi a Napfényt és utóbbi az Életet : ))

 

 
Cre-art

július 12, 2011

Olasz halál

 


 
Mindig lenyűgözött az olasz hangulat, a temperamentum, a pezsgés, az életmód, a nem szenvedélytelen, de nem is spanyolosan ízes, sokkal inkább nyeglén nőies láng, ami ebben a nemzetben él.
 

 
Mikor találkoztam Nicoletta Ceccoli képeivel, először is az jutott eszembe, hogy jé, ez kicsit olyan, mint Mark Ryden, másodjára pedig az, hogy tuti, hogy az alkotó csillagjegye Halak.
Az, hogy olasz, fel sem merült bennem.
 

 
Zsiráfok és meseelemek, cukorkák és pillangós álmok, bizarr kislányok és tehetetlen semmifelé haladás.
Számomra nagyon kifejező, persze lehet, hogy csak azért, mert az én világomat fejezi ki.
 

 
De végülis ez az egyik cél, keressük mindenben az önigazolást, hogy azután “ugyanolyan meztelen seggel feküdjünk a boncasztalon”, ahogyan mindenki más, hogy kedvenc Csernus dokinkat idézzem.
 

 
Amúgy van ebben némi igazság, de a halál nem cél, nem eszköz, pusztán egy állomás. Egy hangulat. Egy lelkület. Egy lendületes lassulás.
 

 
A test pedig nem feltétlenül korlát, sokkal inkább lehetőség.
 

 
Már ha megtanulunk élni vele.
 
Nicoletta Ceccoli
Wicked Halo

 

július 12, 2011

tompa majdnem

 
 
Kisarkított i-gaz-ságok
Romba dőlt, szerencsétlen érvek
Sárból ragasztott önkéntes évek
Körbe-körbe futott szerencsétlenségek
 
Miért a nem tudni hogyan?
Miért a már nincsen miért?
Miért nyomja a mellkasom szorítva
Egy ölelés, mely a valóság fordítottja?
 
Szavak folynak belém széjjel
És rájövök, hogy mindaz, mit az éjjel
A füledbe sírtam kéjjel
Pusztán álmatag vita volt a széllel
 
Harcoló lelked lelketlensége felett
Mert nincs megváltás a hajlott majdnemek helyett
Tompán hazudott semminek
Hogy szeretni kell, mindegy minek
 
Mindegy merre fáj, és hogyan
De ha megérné, én adnám magam
Százezer ropogó csontom tördelve
És hajítanám a tűzbe térdelve
 
 
de nincs. fény. az éjszakában.