A Jöv-Őnek

Néha úgy érzem, egészebb vagyok az egésztelenség által. Esztelen süllyedek magasságokba, de ma is üzent a minden. Szétszaggatom a körmeim, hogy ne tudjam a húsodba tépni ál-igazságomat. Hogy jeges oldalakon sikló tested hiánya ma mindent összevérezett. De egyszer majd nem így lesz, ugye? Egyszer a fehér liliomok óceánjában lebegve fulladunk felejtésbe, igent mondva az egymásba oldódás mennyei mosolyának.
Mennyire szép reggeleket várni veled éberen.
Mennyire kéjes hajnalokat megálmodni végeden.
Mennyire, mennyire tudom, hogy mind megszűnünk,
Ha egyszer
Megérkezem.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: