Mennyezet

A házunk minden szobájában van hungarocell (magyar sejt?! – még sosem gondoltam bele ebbe a szóba) álmennyezet (mennyezet, mint menny? ráadásul még ál is? – na jó, abbahagytam).
Egyik este vendégek voltak nálunk, azért át kellett költöznöm a testvérem szobájába. Nem akartam még aludni, de mást sem volt kedvem csinálni, úgyhogy elkezdtem nézni a plafont. Mint mindenütt, ott is négyzetlapokból van kirakva. Nálam virágos, itt mindegyik nonfiguratív, térbeli mintákból áll. Szoktam figyelgetni, hogy Apa hogy megdolgozhatott vele, hogy úgy forgatta őket, hogy a minták mintegy egymásba follyanak, összeilljenek.
Plafonnézés közben nagyban elkezdtem elmélkedni, amikor is olyan mondatok cikáztak át az agyamon, hogy “mit akarsz tőlem?!”, “az élet értelme az élet értelmének keresése”, “a forgószél közepén csend van” és hasonlók, és arra jutottam, hogy a Nagy Cél ez. Hogy kirakjuk. A puzzle-t.
Nagy megnyugvás töltött el erre a gondolatra, megállapítottam, hogy ma már megint megérte felkelni, mert egy lépéssel közelebb kerültem a megvilágosodáshoz.
Ebben a hangulatban nézve tovább a plafont, ami már több, mint 10 éve készen van, tehát így néz ki, rájöttem még valamire: mindegyik négyzetlap pontosan ugyanolyan mintájú.
Kicsit szégyenkezve hunytam le a szemem.
Nem volt már kedvem tovább ébren maradni.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: