Csontkinövés

A két sín között ültem, törökülésben. A mindkét oldalról hívogató alagút karakán, határozott pislogással révedezett rám. Tudtam, hogy melyik oldalról fog feltűnni, hiszen számtalanszor szálltam fel rá, hogy kivigyen a vasútállomásra, ahonnan haza mehetek hőn szeretett testvéremhez.
Hátra sem pillantottam, végig nyugodt és felszabadult testtartással vártam a jövőm. Mégis, mikor 12 óra 42 perc 23 másodperckor feltűnt a macskaszemű metró, éreztem, ahogyan forróság ömlik végig tagjaimon.
Nem egyszer képzeltem már el ezt a pillanatot, és valahogy mindig úgy játszódott le bennem, hogy majd lepereg előttem az életem, megjelenik a szeretteim arca, legfőképpen a testvéreimé, elsuhannak lelki szemeim előtt régi szerelmeim és meg nem élt álmaim… Gondoltam, szinte biztos voltam benne, hogy a mohatetejű, tengerparti, soha fel nem épült viskót meg fogom siratni.
De nem így történt. Ezek a dolgok egészen egyszerűen eszembe sem jutottak!
Ahogyan közeledett felém a hatalmas jármű, vad dudaszó közepette, a rémült arcú sofőrrel és a mit sem sejtő utasokkal (vasárnap volt, az állomáson és a kocsikban is csupán néhány ember lézengett), hirtelen a lány arca futott a tudatomba. A leggyönyörűbb ismeretlen teremtés volt, akit valaha láttam. Hatalmas, jégkék szemeivel, bársonyos bőrével, finom, rendkívül nőies vonású arcával páratlan jelenségként tűnt fel előttem pár nappal azelőtt. A kendő a fején, a pilláinak és szemöldökének hiánya sem a kemoterápiára és a steril kórházi környezetre hívták fel a figyelmet, inkább még angyalibb ragyogással ruházták fel egyébként is végtelenül pozitív kisugárzását. Nem egy tizenhét éves, Ewing-sarcomás, számos tüdőáttéttel rendelkező lány mosolya ült az arcán, hanem egy világszép tündéré, aki nem azért nem gondol a halálra, mert fél tőle és letagadja, hanem mert teljességgel elfogadta az elmúlás káprázatos lényegét.
És az utolsó pillanatban, mielőtt ijedten hátra dőltem volna, ennek a lánynak az arca uralta el az elmém.
Fogalmam sincs, mi történt ezután. Nem jött a fény, sem az alagút, a boldog megsemmisülés vagy a fájdalom, hogy esetleg túléltem.
A következő tiszta kép a fejemben az volt, mikor kinyitottam a szemem az Ortopédia Klinikán és a mellettem lévő ágyon megpillantottam azt a lányt, akivel pár napja mint orvostanhallgató találkoztam.
Nem voltam képes megszólalni, nem tudtam gondolkodni, csak bámultam rá hatalmasra nyitott szemekkel.
Az egyik nővér épp akkor jött be, és észrevette, hogy felébredtem. Miközben megigazította körülöttem az ágyneműt, úgy rémlik, rekedtes, dohányos hangján, cinikusan-haragosan beszélt hozzám, amiből átszűrődtek olyan részletek, hogy “az utolsó pillanatban megijedt”, “szerencsétlen metróvezető”, “kerekesszék”, “miért akarta ezt tenni magával?”, “amputáció”, de egy idő után abbahagyta, mert észrevette, hogy én még mindig csak az alvó, csodás lányt figyelem.
– Az a lány haldoklik, maga viszont életben van! – mondta az ápolónő, és egy határozott mozdulattal elhúzta kettőnk között a függönyt.
A lány még aznap délután meghalt, anélkül, hogy újra láttam volna a szemeit, vagy a mosolyát.

Reklámok

3 hozzászólás to “Csontkinövés”

Trackbacks

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: