Eddig folyt…

UV-fényben úszó szemed a salakos színpadon. Kegyetlen magadtól maradás mar majd egésszé az ég zongoradalában. Tűrt elem-fújta nulla órán fonom három tincsből a jelen tetteket átíró zenéd. Kisfiú voltál rettegő talánydalod bizalmát delelve. És narancssárga melleket megélve ébredsz bizalommá, mert Veled ébredek mennyei mámor zsongását áriázva. Fekete lapok feküdtek sokadszorra felfeléd, szörnyszavakat sem figyelve. De azért… Jótékonyan egyesülnek önmagukban alkudozó vakságukért élve.

Tedd a szemem elé törött-taposott kezed. És én megköszönöm.

És még nem is említettem remegő lábad és fejemre ejtett, ápoló kezed.
Te tettél mércévé saját, hagyott közepemen át.

Ezért mondom, hogy megérte.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: