Nem ébren

Lelketlen lelkesülésed folytán térden csúszott eléd égig alázott istened, hártyásra mart szemei között szárnyas álmodozásokat küldve feléd, semmibe csomagolva. “Ha kiürül a vég, majd ítéletre mossuk hanyag, pózoktól fűtött lázadásunk” – mondtad és a másik oldalara fordultál, a torkodat fojtogató csillagok ölelésétől megszabadulva. Azután homályosan érzékelted, ahogy tündérek lépcsőznek izzadásig sajgatva sekélyes sugárszárnyaikat. “Azt sem tartod csodának, hogy lábaid vannak és tudsz járni, miért tanítanánk hát meg repülni?” – nevettek unottan és bölcsen.
És te sóhajtást képzelve aludtál tovább.  Kívülről nem is látszott, hogy álmodsz. Az arcod sem rándult meg.

 

Van ebben az egészben valami undorgyanús öröm. Valami visszataszító szépség. Valami fájdalmas, magához vonzó félelem. Valami elfojtó, visszalökő szerelem.
Valami, valami…
nemnemnem

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: