Az

a fajta boldogtalanság,
amin egyetlen ember,
egy rövidke, semmit mondó mondattal változtatni tud,
az illúzió hülyeség hazugság.

De én úgy szeretek l’art pour l’art szenvedni!

Meg az is érdekes, hogy ismeretleneket mivel lehet baromira zavarba hozni.
Ez nem ezért figyelemre méltó, mert szeretek embereket terrorizálni (persze lehet azért is), hanem mert élvezem figyelni a reakciókat, mondhatni a hatásomra vadászok.
Szóval ha csendes, elfojtott, de mellkasrázó zokogásban török ki a vonat másodosztályán (műbőrüléses fajta, Halas-Pest között este 10-kor nem jár első osztály, már nem mintha felszállnék rá), az utastársak olyan szánnivaló sajnálkozásról és zavartságról tesznek tanúbizonyságot, hogy a végén már azért folytatom a sírást, mert úgy megsajnálom őket, amiért ennyire nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.

Az emberek mindig emlékeztetnek a fontos dolgokra!
Köszi! Örök hála! Szeretlek Titeket!

ui.: Az irodalmi folyóiratot olvasó, szemüveges lánynak külön köszönet a szenvtelen arccal nyújtott zsebkendőért. Tudom, hogy ő megértette a lényeget, hogy a sajnálatkörünket nem szabad megtörni, mert még a végén sehogyansem lennénk.
Az pedig roppant rossz lenne!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: