Archive for november, 2010

november 28, 2010

Szappanbuborét

Érzem a Legszebb szavát a számban, a gyógyító anyag vad sorsolgatása ellenére is veled beterülő lágyságomat. Becsukott ajtómon áthallatszódik az isteni könyörgés hárfahúrokat kedves, mennyből küldött lényekkel együtt hívogató dallama. Jó volt elszívni a derekamat melegen tartó, rózsaszín piheséget.
Szeretem a szemed a szememben.
A gátat a gátamban.
Az érzetet a létben.
A bolond mosolyt a szívben.
És szeretek együtt, máshogyan formált hajnalokon,
A Szerelmem Benned szeretve,
A szappanbuboréten feküdni Veled.

Reklámok
november 28, 2010

: )


“Végül mindig minden jóra fordul. És ha még nem fordult jóra, akkor az még nem a vége.”

Köszönet Annának az idézetért.

november 27, 2010

Intenzív mesék

A vizuális művészetnek is van egy olyan szintje, amire már én is azt mondom, hogy ez sok.

A belga Viona nagyon pedzegeti a határt, és néha már szinte utálom, de igazából még pont azon a szinten van jó néhány képével és ruhájával (mert hogy azokat is ő csinálja), hogy egyszerűen nem bírom levenni róla a szemem.

Mesék, színek, elfogult, vad varázs, és próbáljon meg lebeszélni róla bárki, de egy olyan csaj, aki ilyen szinten képes egy képre helyezni ennyi bennem rejlőt, az akarva-akaratlanul is a képzeletbeli barátnőmmé válik.

Ebben a barátnő-dologban nyilván szerepet játszik a honlapján talált utolsó képek egyike, ami persze már csak hab a tortán, de hát Ville Valo az mégiscsak Ville Valo. ; )

Nézzétek még, van mit:

http://www.viona-art.com/

november 26, 2010

Így érzem most magam.

avagy tanulás melletti “milyenahangulatodmost-cross”.

Szeretlek.

november 26, 2010

Cukorevő vagyok.

“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött: – Kérlek
Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot. Gandhi egy
pillanatra megállt, aztán azt mondta: – Két hét múlva hozd vissza a
fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így
is fog tenni. Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi
a gyerek szemébe nézett és azt mondta: – Ne egyél cukrot! Hálásan, de
meghökkenve kérdezte meg a nő: – Miért mondtad azt, hogy két hét múlva
hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt. Gandhi azt
válaszolta: – Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Lehet, hogy kicsit csendben kellene maradnom.

Forrás: http://zselenszky.blogspot.com/

november 25, 2010

Abrakadabra

Csapkodlak Téged
Hűlt szerelmem helyén
Bilinccsé fagyott tiszta ész
Sajgat egyedül megfáradt valót
És odaad minden adhatót
Egy őszinte pillantásodért

Kócos szerelmed
Bennem megremeg
Elfojtott hullámok
Törik meg világod
És építenek egésszé

Aki vak, az vajon tud sírni?
Vagy a könnycsatornák is el tudnak sorvadni?
Világít a szívünkben szaggató kis szigethez
Váltott örök bérlet, s ha már adás sem lesz
Messze költözünk, tágan mosolygunk
Reggelt írunk, fázva összebújunk
Nem menedékül a magány elől
Ami őszinte csendben a semmibe merül

Hanem mert jó együtt lenni

november 21, 2010

Tovább

A fehér csíkkal összekötött betontömbök közötti résből koszos füst száll felfelé, apró szemcséivel visszaverve a kora reggeli vasútállomásra mosolygó napfény novemberi sugarait. Keserédes hangszerelés szól a háttérben és megmondtam már tegnap, hogy minden, amiért élni tudok, benne foglaltatik egy álmos hétfő reggelében. Olyan képek idéződnek ezen a helyen, melyekben fordult és tört és ép-ült a sorsom, s melyekért éveket adok és életet kapok.

Megszólított a jel, és újfent tudatosult, hogy nem Te mentél el,
hanem mi haladtunk tovább.

november 21, 2010

Nem csak azért

rakom ezt ide ki,
hogy még a jelenleginél is jobban érezzem, hogy Farmakológiát tanulni jó,
és nem csak azért, hogy menjen az idő,
amíg bepötyögöm, hogy márpedig meg fogom ezt a képet csinálni magyarul,
a vizsga után,
hanem hogy érezzük, hogy nekünk mennyire jó lehetne,
és mégis mennyire sz*rul vagyunk.

Nem kell bűntudatodnak lennie amiatt, hogy nincs bűntudatod.

Annyi az egész, hogy mindenkinek a maga keresztje, meg a megszokás.

Forrás: A Kép
www.ld50.hu

november 19, 2010

Mexico

A világ érzékelésén keresztül látom meg saját magam. Tükröm az egész világ és a szavatossági időt idétlenül időtlenné maró szomjúság.

Már itt vagyunk. Már megérkeztünk. Ahogyan régen is. Csupán annyi a baj, hogy soha nem hittünk a felcsapódó esőcseppek műanyag maszkjában.

De igazából mindig. Ahogyan most is.

Ha lesz egy filmem, az utolsó jelenetben a férfi és a nő meztelenül, egymást karolva fekszenek majd, és megszólal a les Humphries Singerstől a Mexico című szám.

Csak azt nem tudom még, miről fog szólni az előtte lévő másfél óra.

november 17, 2010

szívfüst

Valahogy olyan füstösen vörös az akusztikája mindennek. A keresztbe szabott rácsok előtt hallgatom vonzó baritonod, kihúzott szemekkel és mocsársalakkal terhelve. <Vonz a fényed.> S hiába berreg mellettem egy koszos autó, villódzó lámpája csak a körívben gurgulázó, nyitott ajtókat hirdető reklámtáblára emlékezet. <elenged.és> Jut még nekünk a makacs-mókás ölelések szívet nevettető lángjából!

Nem kell elrontani, nem kell megjavítani, csak hinni.

A napvilágban.

És én hiszek. Benned. Nagyon.