A festmény

Reggel óta fájt a torka, tompának és bágyadtnak érezte magát. Nem igazán voltak szerteágazó gondolatai, inkább néhány lágyan kaotikus érzésfoszlány áramlott át rajta viszonylag nagyobb sűrűséggel, mint hogy teljes lelki nyugalma és békéje meglegyen, ugyanakkor nem volt elég erős és súlyos ahhoz, hogy kibillentse fásult semmilyenségéből.

A problémák, amik foglalkoztatták, teljesen bagatellek voltak, döntésekről, fiúkról, férfiakról, vizsgákról, pénzről, társas viháncolásokról, pont, ahogyan egy huszonegy éves egyetemista lány gondolatvilágának fel kell épülnie. Erős túlzások, semmi komolyság, visszafogott energiahullámok.

Délután három órára kellett belgyógyászat gyakorlatra mennie. A villamoson a csoporttársai az esti bulit és az elfogyasztandó alkoholmennyiséget tárgyalták, neki viszont – beszédes természete ellenére – semmi kedve nem volt hozzászólni a társalgáshoz.

A kórházba érkezve egy barna hajú, kedélyes, searcú doktornő fogadta őket. Az ízületi gyulladásokról és az örökletes reumatológiai megbetegedésekről kezdett mesélni nekik az egyik félreeső, kivételesen üres kórteremben.

Már kellő ideje beszélt ahhoz, hogy a csoport nagy részén kúszó álmosság uralkodjon el és üveges tekintetettel merengve pillantsanak fel, mikor a hölgy mindenféle trópusi féreggel kapcsolatos, vidám hangulatú anekdotáját egy beteg érkezése zavarta meg.

Az ötven körüli, őszes hajú, tekintélyt parancsoló pillantással körültekintő urat a nővérek tolták be kerekesszéken, és tisztelettudóan, de határozottan megkérték a doktornőt, hogy fáradjanak át máshova, az orvosi szoba talán üres.

Az egész csoport átvonult, és miután elég széket vadásztak össze a folyosóról, hogy mindenki le tudjon ülni, folytatták a kicsit egyoldalúnak tűnő értekezést a csigolyatörésekről.

A lány már várta a gyakorlat végét, nem túlzottan, de figyelme azért el-elkalandozott a tárgyról, és csak néhány hangosabban és dallamosabban zengő mondat erejéig fókuszált a témára.

A teremben nézelődve arra lett figyelmes, hogy a bejárati ajtón kívül van még egy nagy, fehér, dísztelen ajtó, ami résnyire nyitva van, és amely egy homályosan megvilágított másik szobába vezet.

Nagyon kíváncsivá tette, s mintha egy rövid időre a betegsége is elmúlt volna, kellemes álmodozás keretében elképzelte, hogy mi lehet az ajtón túl, hogy milyen vad (orvosok és nővérek között zajló) drámák és intrikák színtere lehet egy egyetemi klinika rejtett (persze nem volt az, de ő valahogyan annak élte meg) helyisége, mennyi dúló érzelem és értelem és szerelem játszódhatott már ott.

Már jó negyed órája foglalta le elméjét a fantáziálás, mikor a teremben hegedűszó csendült fel az asztal felől: a doktornő mobiltelefonja, azonnal el kellett rohannia egy sürgős esethez.

– Pár perc, várjatok kérlek itt – azzal felpattant és jelentős testméreteit meghazudtoló dinamikussággal viharzott ki. A folyosóra nyíló ajtó kinyitásával és lendületes becsapásával, a szellőztetés okán kinyitott ablaknak köszönhetően olyan légmozgást keltett, hogy a másik ajtó, amit a lány figyelt, hirtelen teljesen kinyílt és az előtte ülő fiú székéhez csapódott, aki ijedtségében vehemens gyorsasággal csukta vissza.

Az alatt a pár másodperc alatt azonban, míg belátást engedett a titokzatos szobába, a lány félelmetes és sokkoló látvánnyal szembesült. Meglátott egy körülbelül 50*7cm-es, talán az impresszionista stílusban készült olajfestményt, ami az ő (!) arcképét ábrázolta. Nagy, göndör, világos haját, kékeszöld, tengerszínű szemét, keskeny orrát, finom, nőies száját. Fülbevalót nem viselt, ugyanakkor a nyakán lógó ezüstlánc a félbe tört szívvel (hol van már a másik fele!) figyelmet felkeltően emelte ki bájos-íves adottságait.

A látvány annyira hatalmába kerítette, hogy azt sem vette észre, mikor a doktornő visszatért és (feltételezhetően) rendkívül érdekfeszítően beszámolt róla, hogy milyen beteget hoztak és milyen ellátásban részesítette.

Semmi másra nem tudott gondolni, csak a festményre, ugyanakkor akármennyire is erőlködött, a szoba semmilyen más részletét nem tud felidézni. Fogalma sem volt, hogy került oda, de tudta, hogy nem fog megkérdezni senkit, hogy ugyanazt látta-e, amit ő. Felmerült benne, hogy hallucinált, talán lázas, de a homlokát megtapintva ezt szinte teljes bizonyossággal kizárta. Eljátszott a gondolattal, hogy álmodik, de minden olyan valóságosnak, pontosnak és részletgazdagnak tűnt, hogy ezt is elvetette, bár előtte erősen megcsípte magát, hátha felébred, de ez sem segített. Azon is elábrándozott, hogy talán megőrült, de mivel saját magáról ezt nehezen állapítja meg az ember, inkább – születésével szinte egy időben – mélyre temette az ötletet.

A gyakorlat végével hazamentek, a villamoson megint a már egyre közeledő esti buliról beszélgettek, amihez ő megint nem szólt hozzá.

„Mit keresett ott az a festmény? Hogyan került oda? Ki készítette? Miért? Vajon tudták, hogy meg fogja látni? Mi volt a céljuk vele? – ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták hazáig. Detektívregénybe illő, ágas-bogas szövevényektől vad hősszerelmein át földönkívüli és mágikus erőkig megannyi képtelenség az eszébe ötlött.

A kollégiumi szobába belépve, ahol már negyedik éve lakott, ruhástól levetette magát az ágyra és rögtön álomtalan álomba merült.

Éjfél körül ébredt fel, kipihentnek érezte magát és a közérzete is sokkal jobb volt, mint a nap folyamán bármikor. Rózsaszín hálóinget vett fel és belebújt bojtos papucsába, hogy kimenjen a fürdőszobába fogat és arcot mosni.

A barna ajtón belépve és a villanyt felkapcsolva azonban olyasmit látott, amire nem számított. A délutáni látványhoz nagyon hasonló kép tárult a szeme elé. Hiányoztak a szürreális elmosódások és a földöntúli sziluett félelmetesen sejlő határvonalai, a lényeg, a magot adó forrás azonban ugyanaz volt.

Ő! Önmagát látta a tükörben, ugyanúgy, ahogy a klinikán a másodpercekre feltáruló ajtó mögött is.

A megdöbbent felismerés ellenére csendesen ment vissza a szobába, lassan feküdt le az ágyra, és a visszatérő, lüktető fejfájástól még órákig nem jött álom a szemére.

Nagyon egyedül érezte magát.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: