Emlékek

           

                A mai
napon már megint megérte felkelni, mert rájöttem, vagyis egy bizonyos mélységében
kikristályosodott, hogy az emlékek arra valók, hogy elfelejtsük őket.

                Nézegettem-olvasgattam
az írásaimat, a csodás internetes keresőoldalak segítségével rájöttem, hogy
képes vagyok prózaversek és szómontázsok megalkotására, írogattam a kis
jegyzeteket és ihlető neveket a margóra, hogy valami struktúrát és értelmes(ebb)
jelentést adjak a dolognak, meg lehessen villogni a brutálisan mélyre szántó
világommal, de az eredménye eddig csak egy kemény cinizmus-indukált fejfájás
lett. Tudjátok, az a fajta, amikor könnyeket fakasztó röhögő görcs kap el a
legfélelmetesebb és legcsodásabb gondolatokra egyaránt, és feltétlenül abba
kell hagynod, amit csinálsz, majd egy kis fejszellőztetés-mozgás után újra
nekiállva a dolognak egyre rövidebb idő után áll be az előbb lefestett állapot.

                Eddig
azt hittem, hogy ezt az érzést csak a vizsgaidőszakok, (esetleg egy nagyobb
beleéléssel előadott szerelemillúziókban bővelkedő önsajnálat, „szerelmi bánat”)
tudnak hozni, de most szembesülnöm kellett egy újabb forrással. Mégpedig a
masszív emlékezéssel!

                Jómagam
a tapasztalás (és a kiélés és megélés és gondolatban rakjatok  ide hasonló szavak sokaságát) feltétlen híve
vagyok, ezt fennem hirdetem is, meg eddig is tökéletesen (legalábbis
elméletben) tisztában voltam vele, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára, és
élni is kell, nem csak érteni, amit éltem korábban, de azért ez a fajta érzelmi
sokkáradat egész váratlanul ért.

                Gondolkodom
rajta masszívan, hogy mi lehet az oka ennek, hiszen egyébként is szoktam kellemesen,
olykor bágyadtan, néha intenzívebben nosztalgiázni a korábbiakon. És
rádöbbentem, hogy én nagyrészt csak az érzéseket szoktam felidézni, az
eseményeket kevéssé! Persze most sem változik a véleményem arról, hogy az előbbiek
messze sokkal jelentőségteljesebbek, de az emlékezés lángjának magasabb,
valóságosabb fokra pörgetéséhez mind a kettőre szükség van! És nekem ez eddig
hiányzott. Most viszont bekövetkezett.

                Viszont
ha túl sok információ halmozódik fel egy egyébként véges kapacitással
rendelkező elmében, akkor zűrzavar keletkezik. A kikristályosodott, leülepedett
része a tapasztalatoknak szükséges, másképp nyilván értelme sem volna az
életünknek, de nem véletlen nincs benne minden a tudatunkban aktívan . Nem
bírnánk elviselni.

 

                Újabb
ok, hogy ne éljek a hipnózis terápiával és az LSD-vel.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: