Archive for július, 2010

július 29, 2010

Megváltás

           

            Nem akarok úgy élni, hogy nem hiszem már, hogy az álmaimban százszorszépnek festett, mesék varázsát virágos világgá kürtölő szivárványszárny hétszer végtelen színe közül legalább egyet, vagy egynek egy cseppnyi töredékét, egy mennyei, áldott napon, áramlatoktól övezve, gyönyörtől szegélyezve, boldogságtól a valóságig emelve megmutatom Neked.

                Szeretnék műbőr üléseken ragadós alvilággá görnyedt, a perspektívákat élménytelenül vágyódó vénuszi zivatar helyett a frissen vágott zöldesség illatát mosolyogva idéző, ablaktól ablakig tengerszimmetrikus fátylakat libbentő óriásszemű csoda lenni.

 

                De a könnyek ma még nem váltottak meg.

                Várom hát az új napfelkeltét.

 

 

Reklámok
július 28, 2010

Nők a festészetben

 
 
Képtelen vagyok ellenállni a vizuális gyönyörkút ezernyi ingerének. Tudom ám, hogy egy felhős, nyári napon majd úgyis eladom a lelkemet a Szépségért cserébe. Bár lehetséges az is, hogy ez már régen megtörtént.
Mindenesetre addig is nézelődök, ábrándozok, gyönyörködök.
Gyakorlatilag, mindenben.
Mint például ebben a roppant jól összerakott kis videoban, amely bemutatja, hogyan ábrázolták-ábrázolják a nőket a festészetben.
Zseniális. Tetszenivaló.
 
  
 
Köszönet érte Pseudonymnek!
 
 
július 27, 2010

Mesecsodás fájdalom, de honnan?

egy újabb nap,
hogy számot adj a szépért

egy újabb
kicsi áldomás a jóból

a világ egy szakadatlan
bűntett

és nem hiszed
már, hogy elég lehet

(hogy jó volt)

 

                Miért
vagyunk szerelmesek abba, ami fáj? Miért mindig csak az elérhetetlen
fellegvárak kapuit döngetjük véresre csépelt ajkainkkal? Minden megkaphatunk,
mindent megálmodhatunk, zugoktól körmökig fondorlatosan, földhöz
nyúlósan-ragadtan csepegő hangtalan könnycseppek csoroghatnak bármely mennyei
pillanatában édes mesés ifjúságodnak, de te olyan gyönyörűen és irigylésre
vallatóan el tudsz rontani bármit, hogy már azt képzelem, művészetet űzöl az
önmagad szórakoztatására teremtett, önnön kéjedben elhitetett, érvektől messze
szálló, racionalitástól csapottan megfosztott önsajnálatodban.  

                De
őszinte leszek, és a legkedvesebb veled. Én évszázadok-ezredek távlatából
átlátok szakadékokba szőtt, fekete búvárruhába öltöztetett, tömjénnel, és
gonosz esszenciákkal hintett, töredékekben sem igaz illúziófátylaidon. Miért
kellene bármivel is valóságosan szembe néznünk, ha igazából a puszta kékséges
ürességtől való menekülést az ereink mélyéig vagdosó, csuklódba aranyló
pengével szívecskéket vájó fájdalommámorban látjuk megtestesülni?

 

                Szeretünk
fájni.

                Hiába
tagadjuk.

 

 

                és megint elveszett a te és mi közötti
suta különbség

                        mesecsodás,
mondhatom

 

július 25, 2010

Csoda nélküled.

 

            Hazafelé tartottam, elcsigázva, álmodozva. Az izmok ugrástól és aszfalttól terhelt ólmos közönye kezdett egyre
feljebb kúszni a tudatomba, elnyomva, és mégis megcsapottan felerősítve azt a
mától oly távol került, egy vagy akár messze évek mértékébe húzódott ábrándot,
hogy csókolom azt a fullákoló-fullánkoló, csendessé imádott szádat, és szemed
tornyokat visszatükröző, alkonyatokat is éberen váró, a fényt
kétezer-kétszázhuszonhárom felé szóró bogara a másodperc töredékére előbújik a
ráncos, könnyterhelt pilláid alól és megkívánja fodrozódott életem…

               A kerítések és temetők szöges
drótjai és kéken világító hullámszobrai között pedig megláttam őt. Vörös volt
és kedves a tekintete. És csak jött utánam, réveteg hangon utánozva a már csak
éjjelenként, izzadt kis ketrecszobákban előtörő neved, és olyan magánnyá
fagyott a tudat, mint még soha, és olyan értelmetlenné vált minden csoda, hogy rá kellett jönnöm,

               légtelen
mellkasom a poros országútra s halott hüllők testéhez szorítva, hogy

 

               a csoda létezik csodálat nélkül.

               De a csoda nem létezik

 

               nélküled.

július 21, 2010

Figyelem!

Várandós csodák nagyker áron történő szállítását vállaljuk!

Érdeklődni a későbbiekben megadott felérhetőségeken lehet.

Addig is szép napot minden kékszeműnek.

július 17, 2010

Fentről.

 

Félelmetes igények vannak bennem az Életre. A minden ízében zengő, száz fok felett égő, elhamvasztó, és szenvedélyt szülő forgásra. Szédülni, ha kell, sikítani, hogy száguldjon ezer felé a hangod mélyén elvesző szabadság.

           

            Zölden átemelő táj tárul lelki lényegülésed nyugalmat áhító szemei közé. Fából tákolt lépcsőkön sétáltunk fel-le, megátalkodottan, üzenetek kegyetlen jelentéssel bíró csipogását üldözve. Olyan érdekes az érzés, amikor elsétál előtted a mindig várt Valaki, s bárkinek ezt elmondva szőke piheszőrök mulattatnak hajnalhasadtáig.

Illatok, szagok, életek, érvek, imádnivaló, magaslatokra teremtett lelkek mennyei találkozása a test álmatag köteléke nélkül. Törődj bele, hogy esélyek folytán most újra kudarcba fullad ez enyhe próbálkozásod révsivataga.

 

Folyosón fonok megint lapokat keresztbe, lágy dallamban hallgatom, hogy a Tiéd vagyok…

 

Csak tudnám, merre jársz.

 

 

július 14, 2010

Égcsepphősség.

 

               Meg
fogom-e érezni a hőség megcsappanó hullámait a tenyered édes ívének
szárnykajtatását utánozva? Ha lennék annyira őszintén megszerkesztett lénytelen
álma a világ harsányabb oldalának, talán a hasfaladon átkényszerített,
megkönnyebbülést hozó fájdalompamacsok is igaznak látszódnának. De csak a
penészes illat, az az átható, lelkedet facsaró bűz marcangol szüntelen, a
szimbólumokkal teli jövőbe hallgatózás semmit nem ígérő sárgás folyama.
Ámulatba ejtően vaskos pillái felett fekvő pótangyali jelleme folytán légedig
hozott térdeid a mesés látvány iránti apátiás szerelemmé változnak. Benne. És
nem benned, mert te csak egy alagutakban fényektől árnyékolt kontúrkontraszt
vagy. Egyszerű, szép, egeket megrengetően vonzó, de a végtelenségig esetlen és
értelmetlen.

               Persze nem akarlak megint bántani
untató szavaimmal, csak felmerült a régi kérdés újra tervezett formában, hogy a
feszes aktképeken rongyolódottan virító rovardarabok hogyan mutatnak az ében
ékes fényéről álmodozva?

              

               Középszerűen, szépen, édesen.

 

               (s ide rímelne egy egyszerű sor,
hogy

               kívánom a véged véresen)

 

július 11, 2010

Ösvény.

 


                Átléptük
a határaink, és nem volt hova mennünk. Nem találtunk semmi újat, nem vártuk a
fény deltás elomlását. Te is erre vágysz? Te is szét akarsz porladni semmiért
egy röpke délután végérvényes megkoronázásaként? Ne ringasd magad efféle
illúziókba, törj képeket tükörbe. Helyette, mellette.

                Persze
tudom, hogy ha hittél volna neki, már egészen másféle utakon folynád féktelenséged
érzelemmentes tündökléssé, de míg nem vagy otthon más helyek rovására, nem vagy
képes rajzos(-táncos-álmos) fergetegek között elomolva lavírozni az elálmodott
hitek porcióit skatulyázva.

                Ismerem
az érzést, mikor egész lényedet elárasztja a szabadesés vérmes fényképe, a
légedet légtelenné törő üressé válás katarzisa, de a hegyek omlásától való hangos
félelmed, ha bemutatod az újonnan ítélt érveknek, sem válik világgá.

               

                Kitörölt
felkiáltójelek és erőltetett kérdőjelek szegélyezik az ösvényt, melyen mindenki
tapos, de örökkön ugyanolyan marad, ábrándtalan egyszerű pormagány, s itt megint a konzekvens mondat, hogy rezegtetheti-e minden egyes gyenge alkotóelemének félelmetes egységét ez a
furcsa lépés, ez a folytatólagosan gyötört mámorvágy? Egy más formává rágott játékdarab vajon megérdemli-e, hogy a tisztává álmodás kellemes mozdulatait utánozva
elkerüljön a megsemmisítő sóhajok forgatagába?

 


                Nem
tudom a válaszokat.

                Keresem
a kérdéseket.

 

                Valaki
mentsen meg,

 

                valaki tisztítson meg, kérem.

július 4, 2010

Felhőfény.

 

Milyen, amikor alulról süti a felhőket a fény?

Milyen, amikor a magánylugasból fejest ugrasz a
terméketlenül pasztellszínű valóságtól festett ábrándkutakba?

Milyen, ha a magasból még feljebb zuhanva az űr másik
oldalán ébredsz?

 

Ne most tisztára a bőröd.

Még a végén sebes lesz.

július 4, 2010

Szögletes ébredés.

 

               

Brutalitás veszi át
helyét a fény felhőtalányokat mardosó mámorában. Összezavarodottan húzza össze
a kagyló-koncepciót tördelő valóság ideiglenes szabadesését ez az icipici kis
lény. Belső stabil, fix pontok körül táncolta el a vörös ruhás lány a torkomat
kéjesen mardosó tengerentúli italt, s béke szorítaná szögletes szabadságot lihegő
keblemet gyémántmarokba, de a gondolat, hogy ilyen félelmetesen nevetséges
fájdalmat okoztam neked, elvész a semmiben.

 

                Mellettem
fekszik a csoda pár ujjak által a földhöz reptetett parányi pillanatra, és a
végtelen terek felett formáló sárkányfelhők ringatnak izzadt álmokba ma éjjel. Szeretném
kijelenteni, hogy göcsörtössé lett mámorom szótlan tapintatodra, de…

               


Én már nem várok semmi.

Csak jó volt ma
melletted ébredni.