Archive for április, 2010

április 22, 2010

Gyöngyszappan

               Eltúlzott vonásaidat pálmafáim
vaníliássá szappanozzák. Egy adag fáradságra lenne szükségem, éjszürke kálák
túlélő kortyolgatására, alvadt ablakaim túlbújó zöld fényének gitárhangjára.

               Éveken át hegyek között tekergőző
testét mesterséges illúziók építik élővé. Enyhe aurákat érzékel az a
fehérkeretes ajtó és nem jöttél a következő busszal sem, pedig már kezdtem
könyörgőre fogni a szavaim…Csak.

               Magyarázkodom önsajnáló
önszórakoztatásomról, de nem együtt távozott a heges arcú aggkopasz fiatalember
a frissfortélyos lánnyal, hanem százalékokat mérő csokoládészemekkel.

               A fájdalomhoz nem lehet
hozzászokni, csak egyre érzékenyebbé válsz.

 

               A gyöngyillatú szappan marja a
szemem.

               Azt hiszem, valami baj van velem.

Reklámok
április 15, 2010

Tüllmagány


Nem vagyok én angyal, csak egy szolgalelkű isten…
Mikor teljes erőből belezuhan egy galamb a hasfaladba, és ájultan omlik az út
melletti szökőkút pénztől koszos vízébe, olyankor szősz igazi páfrányálmokat, melyek
rémséges képekként mossák tudatod önámításokba.

Imádott fantazmagóriák között masnis magány nekem,
ha a rózsa színéhez hasonlatos fagylaltot végigcsepegteted a kék szoknyádon.
Bordó falú sakktáblaszerű szoba mérgezi a folyékony alkoholt a bőrödön megült
füst mögött. Nem látsz messzebb a fénysugarakat megállító ködtől, még a
legfényesebb lámpa arany tompulata sem tud hasonlatossá válni a hold értéktelen
fényéhez.

Olyannyira szeretném tudni, hogy teljes átéléssel
kővé vert izmaid miért nem süllyednek fantáziákba? Miért hiszel még mindig
ennyi buta toronytalányban?

Közönyös csókok és legmélyebben átélt ölelések is
savassá sózzák a szalaggal átkötött dobozt, mely színárnyalatokat mar
szappantól száraz kezedbe.


Puha, kicsi, távolba látó és egyedül van…vagyok.

 

 

 nagyon
piros ma reggel a világ

április 10, 2010

Életközeli “halálmány” – képekben

2007 három évvel ezelőtt volt, (2002 pedig nyolc…), én mégis most találkoztam ezekkel a fotókkal, melyekért  Renée C. Byer megkapta a Pulitzer-díjat.
Őszintén szólva ez engem cseppet sem hat meg, a képek viszont igen, mert még ha beállítottak, akkor is olyan ember állította be, akinek volt már ilyen tapasztalata.

Egy daganatos kisfiú, Derek utolsó évét mutatja be, az édesanyja szemszögén keresztül.

27 képen mutatja be azokat a szélsőséges érzelmeket és eseményeket, amelyek ilyenkor játszódnak le, a kórházban megélt fájdalmaktól kezdve a visszaeséseken, a maradék idő lehető legjobb eltöltésén és a nagy veszekedéseken keresztül a temetés utáni időkig, amikor az emberek megszólják a családot, amiért nem járnak feketében…

Brutális, félelmetes, sokkoló, megkönnyeztető, szomorú és nagyon igaz.

Ajánlom mindenki figyelmébe, persze semmiképpen nem megvalósításra.

😦

Forrás és a többi kép: http://zreportage.com/MOTHER/

április 10, 2010

Cuki sárkányok az orrod előtt.

Mikor Leventét, a 6 éves öcsémet másodszor terveztem moziba vinni, kétségem sem volt felőle, hogy valami vicces, izgalmas, pont kellően érzelmes és látványos alkotást szeretnék látni.

Az "Így neveld a sárkányodat" megfelel a fent sorolt igényeknek, persze, nem is várunk nagyon mást a Shrek és a Madagaszkár (utóbbi nekem mondjuk kevésbé tetszett) alkotóitól.



Lehet persze kritizálni, hogy túlcuki, nyálas, sablonos, kiszámítható, de nem mindig kell feltétlenül megváltani a világot, elég azt egyszerűen csak élvezni.

A 3D meg persze szép és jó, nekem még az jutott eszembe ennek kapcsán, hogy vajon körülbelül hány év múlva lesz általános a 2D-ből 3D-be váltás, hasonló karakterrel, mint anno a fekete-fehérről színesre "szokás" volt.

Szerintem nem is kell annyira sokat várni rá.

április 9, 2010

ópiát-gyakorlat

„Szóval
akkor írhatok?”

 

A
morfium a
-receptorokon fejti ki
hatását.

Leéljük
az életünk, értelem nélkül, gyakorlatilag, de van egyáltalán bármi szükség rá,
hogy értelmet keressünk?

 


Ez
nem vers,

ezek
csak megtört sorok

Csak
egyszerű szavak

folytonosság
nélkül

Csak
magamnak írom

Csak
kutatom a múltam

Csak
várom a jövőm

Csak
elemzem a jelenem

Annyi,
de annyi szó van bennem

És
mind eltemetem

Mert
értelmet nem lel

Az
értelmem


               Elveszett fonalak valahol a
garabonciás fehérjék sűrű pamacsában ópiumossá forrnak. Erőlködsz és kiálmodsz
szabad megfigyeléseket. Ugrálsz távol-tengeri csomók barna magasságát utánozva,
mint egy egyszerű endorfinhalál. Ezerszínű cukorbolt főzi mákká pókhálószerű
ujjaid. Finom bevérzések tarkítják lágy nyakad bőrének finom selymét. Vállaid
építed szárnyakká lyukas táblák gyönyörű korallvirágokat folydogáló
sivatagjában.

Egyedül, de nem magányosan.

 

               Magaddal

               Hidakon átcammogó

               Barna majmoddal

               Reggelenként tükörbe nézel

               És tudod,

               hogy megint megérte felkelni.