Nélküled nem

Katarzisok
között törnélek szét a valóságba álmodó magányával egyetembe. Zöld szerelmeddel
mártogatod gyönyörtelen szabadságod. Mennyire kötnéd magad csak egyetlen
szeretett önsimításodhoz, de karmokat érzel minden táncos olvadásban. Tanácsaim
szüntelen leperegnek. Az életed elveszik, értelmetlen. Szánalom süvít minden
sarkon. Szánlak, szánlak, szánlak.

Te ***.

 

Pazarold el idődet széptelen magánnyal

Törd össze szívedet hajnal hasadtával

Végtelen mard tőrbe gyökértelen léted

Álmodd, hogy bús végzet ölel majd téged

 

 

Felrobbansz, érzed, ahogy a színkavalkádnyi energiák
olyan szétszórítóan düllednek a véredben. Sóhajok hagyják el elomló tested,
önsajnálat süvít végig mindeneden. Szavak sűrű erdejében égetnéd él a lényed,
de nem adnád magad a semmiért. Annál fentebb, végzetebb álmokba fagynak a
gyűrűtől merev újaid. Hóba ugró magányod fejest táncol a fények forgatagába és ezüstruhába
öltözött békák is csak egyszerű gúzsba kötik az alkotást. Korlátoltság, zöld
álmok, lépcsőn lefele süvítő semmilyenség réveszti múltba a mosolyod.

Milyen
szép ez a város.

 

 

Csak
Ő hiányzik belőle.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: