az őrület gyönyöre II.

szeretem az őrületem
szeretem, hogy fagy a testem
szeretem, mert megöl engem
szeretem, szeretlek Kedvesem

Rémisztő sikoltás pattogzik bele a Te agyafúrt napjaidba. Most komolyan, nekem nyomod? Próbálsz eladni valami sekélyes semmiséget?
Hidd el ez az egész annyira, de annyira nem érdekel. Nem izgat fel, tudod? Nem gondolkodik senki, csak él, puszta ösztönei szerint, és tudom, hogy a könnytó egy anatómiai fogalom, meg Lewis Carrol is erről írt, de könyörgöm, ne akarj már bele fulladni az ön-nem-sajnálatodba.
Engem akarsz?
Akkor nézz szembe magaddal. Nézz szembe ezzel a világgal. Ne hagyd, hogy annyira beléd furakodjanak a kéjes érzelmeid. Nem is érzel semmit! Ne áltasd magad. Ne. Felesleges. Érzelmeid szűk, alig néhány frekvenciát átölelő sivár tartománya nem jelent semmit.
Annyira semmilyen vagy. Annyira élettelen.
Szeretnél élni? Boldog lenni? Mosolyogni: ÉLNI?
Mennyire szeretnéd, hogy küldjelek, hogy mondjam, hogy éljél csak, hogy menjél, hogy mire vársz, hát repkedj…
De nem mondom.
Gondolkozz egy kicsit.
Az sem árt sosem.

szomorúan vörös a lelke
nincsen már semmi mi lesse
hogy a zöld patak hogy válik éggé
a szomorú, kékes messzeséggé

nézz a szemembe
nézz és engedj be

fekete hegyen csillogó bogarak
vad rózsáink hajnalt hervadnak

Lilla Decide Morrer

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: