Archive for március, 2008

március 25, 2008

Átszúrva

Igazán akkor érzed, hogy élsz, ha fáj.


Amikor beléd mar, eléget és kéjtelenül sikoltva álmodsz a szabadulásért.
A lét elviselhetetlen könnyűségébe belepusztulnál.
Kell, hogy vérezz, hogy minden tagodban sűvítően égj a súlyért, a kegyetlen, állhatatos magányért.

A cél és eszköz, ok és okozat felcserélésével lehet művészetet alkotni húsbavágó őszinteségből.
A kagyló csak akkor “állít elő” igazgyöngyöt, ha valamilyen szennyeződés kerül a héján belülre.

Ennek a pusztuló fajnak magányos szülötte pedig, az ember, küzd a fájdalmáért.
Mert máshogy nem látja, nem érzékeli, hogy létezik.

Szerencsétlen.

Reklámok
március 23, 2008

Színek

Volt egy időszak, amikor csak fekete ruhákat vettem fel. Nem kategorikus elhatározásból, egyszerűen ez tetszett. Ez illett hozzám. Ez voltam én. (Persze tagadhatatlanul hozzá(m)járultak a sötét szubkulturális jellemzők is, de erről nem itt és nem most.)
Mostanában azonban egyre inkább kezd tudatosulni, hogy olyan mértékben átalakultam, vagy lelkem egy oly mélyen rejtegetett és elnyomott darabkája került előtérbe, hogy színek nélkül már létezni sem tudnék.
Szükségem van rájuk.
Intenzíven, lüktetően, határtalanul.
Kellenek.

Nem akarom túlragozni ezt a bejegyzést, mert amíg nem szivárványszínekben pompázó betűkkel írok, úgysem tudom érzékeltetni, amit mondani szeretnék.
Beszéljenek helyettem inkább az általam nagyon kedvelt honlapról, a Deviantart.com-ról származó alkotások. Őszintén szólva, alig tudtam eldönteni, hogy melyiket rakjam fel ide. Nézelődjetek.

március 20, 2008

Eleven zöld

Beléd látom elmulasztott
mámoromat

Beléd látom a szüntelen
sikolyokat

Beléd látom vérvörös álmaimat

Beléd látok hervadó
hajnalokat

…szemek, illatok, egy
hitetlen elme pillanatai…

Hideg van.

Egy nagy gerinc alatt egy
pohárnyi vörösbor. Feketén csillog, az árnyak lágyan dobognak felé. Felém. Csak
egy mosoly kell, rendületlenül-rendetlenül kimondott szavak.

Egy tánc, amiben megfogod a
hajnalt, de nem hiszel a semmittevésben.

Soha nem is hittél benne.

Égni kell, sötéten elvesző
szempárokban, kalandokban, taszító magány-alakokban, vonzó világosságban.

Mint egy szentjánosbogár a
kora nyári éjszakán.

Feltéve, ha ébren van már.

március 16, 2008

Ziti alkotása:D <3

unforgettable adventures with these nasty hotties
they make all of your dreams  come true


március 3, 2008

Álomgép

Nikon D40x + 18-55mm f/3.5-5.6 G AF-S DX IF ED objektív

Leírás       – remélem egyszer majd saját beszámolót írhatok a működéséről 🙂 ^^