Hangulat-foszlányok. Ezek is régiek. Mint a vers-szerűségeim.

Királylány

Olyan hatalmasnak érzem a
világot amelyben a létezésem csak egy röpke színfolt és a mámor nem hozza meg a
látványt amiben részesül a táncos a lépdelő messzeség hogyha az élet bennem
virágzik egy újabb pillanattal akkor a már elmúlt és soha többé nem is jön
vissza mert én is érzem hogy benned nincs annyi mint bennem vagy sokkal több de
ezen nem szeretnék gondolkodni mert a világ összetöri a szívünket és mi vérzünk
a kínoktól noha soha nem is fáj semmi csak megmart a kígyó anyám! Adj
orvosságot vérző-fájó sebeimre de te visszautasítod pedig annyiszor kértem és
te újra megalázol és én már sírni sem tudok könnyezni sem vérezni sem hullatni
az árnyas nappalokat csak élvezni ahogy végigfut az ered minden csepp vére a
márványpadlón és hogyha soha többé nem is születünk újjá legalább láttunk egy
királylányt aki elsírta a novellát amelyben soha nem történt semmi csak a néma
virágzás és kívánjuk hogy legyünk benne oly nagy erővé ami senkiben nem indul
újjá csak a vak szerencsében a kínzó messzeségben. Add istenem hogy ne lássam
meghalni mert abba beleszületnék és akkor már semmi nem létezik csak a sajgó
tükrök amelyek semmi felhővé teszik a szellem királyságot amelyben élünk
létezünk egy ufó van felettünk és mi mégis nevetünk jaj az őrület hogy
csapkodja király virágomat és ne hagyj még egyszer meghalni a poros éjben az
újjászületés úgy fáj nem akarok oda menni ahol nem a fénybe burkolózott ázott
madarak énekelnek pedig odavaló lenne már az út ahova a lépés könnyed
tisztasága visz az isten elfelejtett pedig a kiáltásaimban csak őt keresve
szeretek elengedem nem hagyom közeledni miért nem teszem meg azt amit akarok
várják tőlem a mást vár tőlem valami beteg világ egy esetlen pusztulást de én
nem hagyom meg neki sokkal több vagyok mint a semmi vagy ha semmi is vagyok
akkor is túljutok a messzeségeken és olyan fény-gyermeki ábrándokat szövök
amelyet soha senki vagy mindig mindenki és a királylány már nem kiált…

Szeretkezés

Mutass egy gondolatot egy
érzés-szövevényt amibe nem hal bele senki amit nem mardossa majd úgy a világ
hogy bele fájva sajgó sebeim virágoznak és nem kívánunk egyebet csak hogy
könnyezzen a Nap a mosolyokon én kívántam neki egy végtelen ítéletet. szenvedni
egy olyan vasban ahonnan nincs kiút csak az atomok szövik körül a mutató
molekulák édes kis szövevényét a szerves a szervetlenné alakul hogyha nem lenne
lét és anyagiba borulva veled létezem eggyé válunk mert kéj benned a molekulák
viszik a genetikáid hogy benned legyenek a hormonok táncol egy érzésvilág ami a
küszöbön könnyezik nem mert nevetsz szállsz messze nem érzed a fájdalmat és nem
égsz el csak valami megszűnik létezni körülötted auralátványt nyújt a
mulandóság hogy kívánom még az én érzéseim kavalkádjának tudva lenni a sikamlós
valóság tetszetős hitvilág majd benne újjászületek tegyél engem olyan alkonnyá aki
hajnalba fulladva játssza hogy virág hogy lány ami kér egy tiszta verset és nem
érzi a falat súlya bennem az égi kiváltságok is érzik a végtelen futó mámort és
nem akarod te sem tükörben látva érezve kérj kívánj mert ma én vagyok te és nem
különbözünk ős káosz tisztaság eggyé válás a hurrikán közepe a csend és mi itt
vagyunk ebben és élvezzük vagy gyűlöljük az nem kiváltság hogy létezel vagy…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: