március 14, 2016

(ön)bizalom

 
 

Az ember gyermeke olyan naivan és kedves bájjal születik a világra.

 

Bízik.

 

A szkeptikus szól: Még.
Majd meglátja!
Na de ki látja meg, ő vagy én, hogy a túlparton innen hol az igazság?

 
 

01

 
 

Alakulunk, törünk-zúzunk, megtapasztalunk, és amikor már sokadszorra is végigmenve ugyanazon az úton újabb sebet kapunk, akkor rájövünk, hogy lehet, hogy valamit máshogy kell(ene?) csinálni.

 

Azt hiszem, itt van egy lényeges pont. Hogy melyik csoportba tartozol ezek után, illetve ezekkel együtt. Már hogy melyik csoportba agyban, lélekben. Hogy azok közé, akiknek meg lehet nyerni a bizalmát, vagy azok közé, akiknek el lehet veszíteni.

 
 

02

 
 

Erre lehetnek különböző koncepciók, hogy mit gondolsz, de igazából úgyis az adott szituációban derül ki, hogy mi a saját hozzáállásod.

 

Önismeretet olvasás közben nehéz szerezni.

 

Mások gondolatai persze segítenek rávilágítani a fókuszpontokra, de az igazság az ott kint, a véres-levegős (vagy épp levegőtlen) valóságban kerül a felszínre.
Hogy mit reagálsz. Hogy mit érzel. Hogy mit cselekszel.
Hogy amikor válaszolnod kell a kérdésre, egész lényeddel, akkor mi lesz.
Bízol-e ezután.
Vagy sem.

 
 

03

 
 

És akkor elérkezünk egy még mélyebb síkra.
Mert frankón nincsen azzal semmi baj, ha az ember elveszíti a másokba vetett bizalmát. Mert hát a mások azok sokan vannak!
Mindig van újabb, akiben még nem bíztam. Hogy hasonlít az előzőre?
Sebaj. Majd választok valaki merőben mást.

 

Na de saját magam.
Ott kezdődnek a nagy kérdések.
Hogy ha elestem, akkor én most fel fogok-e tudni állni. Vagy újra neki merjek-e futni. Mi van, ha megint nem sikerül?
Mi van, ha én nekem ez nem is megy? Ha soha nem is fog?
Ha én erre alkalmatlan vagyok?
És minden egyes kudarccal csak egyre mélyül a kétely.

 
 

044

 
 

Néha a dolgokat nehezebb feladni, mint végigcsinálni,
de hol van az a pont, amikor már nem érdemes kitartanom?

 

Nehéz kérdések ezek.
Én azt hiszem, nem is tudom rájuk a választ.
Talán csak az arány a lényeg.
Vagy a pont, amikor egy szabad hétvégi délutánon hátradőlve azt tudom mondani:

 

Igen, megéri.

 
 

05

 
 

De az ilyen kérdéseket csak evési hőmérsékleten érdemes megválaszolni.
Főzési hőmérsékleten tudniillik megégetik az ember nyelvét!

És hogy hogy kell lehűteni az ember életének akár legmélyebb, legfontosabb, és adott esetben legfontosabb kérdéseit?

A válasz ugyanaz, mint mindenre:

 
 

06

 
 

Idővel.

 
 

január 13, 2016

Inspiráció. Motiváció. Időmenedzsment. Prioritások.

 
 

Ilyen szavak vannak a fejemben.

 
 
relax
 
 

Úgy nagyjából reggel fél 5 táján is, amikor először csörög a tündérzenés ébresztőm.

 

1345014744975902.jpg

 

 

Na jó, igazából el kell, hogy ismerjem, hogy ez így nem teljesen igaz, mert az első csörgés után a szundifunkció gyors lenyomásának meg az ágytárs jobb oldali orrcimpájára nyomott puszinak megfelelő agyterületeim aktiválásától eltekintve sok működést nem mutatok. Na de 11 perccel később!

 

Akkor indul az egész nap.

 

17. kép

 

Többen kérdeztek mostanában az életvitelemről, (hogy hogy lehet az, hogy Kiskunhalason élek és Budapesten dolgozok : )). Ezek a kérdések (illetve a bennem lévő válaszok) sarkalltak ennek a bejegyzésnek a megírására.

 

Nem sokszor írok ide, nem idő hiányában (abban nem hiszek), hanem mert amire ezt a blogot jó 7 éven át használtam, (ti. a szellemi működéseim külső rendszerezésére), azt most inkább belül élem meg.

Ez is egy fejlődési stádium, azt gondolom : )

Mindenesetre mégis úgy érzem, hogy a régi, relatíve széles “olvasótáboromra” és a verseskötetem kapcsán megélt élményekre tekintettel, tisztelettel és hálával visszagondolva, néha azért csak írok ide, ha más nem, hát nosztalgiából.

 
 

tumblr_nv7v7hPoGY1tlxsxro1_1280

 

Nekem belső hűséget találni nehéz.
Márai írja, hogy az ember mindegy, hogy mit mond meg hogyan gondolkodik, a végén úgyis az egész életével felel, hogy kihez, mihez volt hűséges vagy hűtlen.
Hogy mi az, ami tényleg, igazán fontos volt.

 

Nem hiszek a lustaságban, csak a motivációhiányban, és nem hiszek az időhiányban, csak a fontossági sorrendben.

 

tumblr_nkkyz9W3uW1siboy7o1_500

12033244_10206561299527950_4187836398368297766_n

 

502284121_9ca17ed3b9.jpg

 

A fővárosban, egyetemi klinikán vagyok aneszteziológia és intenzív terápia rezidens, közben a vidéki házunkban feliratos meg életfás matricát rakunk a falra, és tervezzük a kerti dézsát, lila liliomok meg lila EKG lesznek a fehér motoromon, angolul oktatok orvostanhallgatókat, lassan meg már németül is fogok, és ma végre lesz futós fülvédőm, úgyhogy többé fülgyulladást sem kapok a kinti futástól, ami persze nem akadályozott meg eddig sem ebben a tevékenységben, csak kicsit rosszabb volt utána (: D), és a tárkonyos csirkeragu leves meg a barackos süti is egyre finomabb, amit csinálok, és kicsit bűntudatom van, amiért nemet mondtam a légzési elégtelenség netes oktatásának videófelvételére, de hát írni kell az infarktusregisztert, meg a volumenterápiát, meg meg kell csinálni a jövő féléves demó-órarendet.

 

Továbbra is tudom persze, hogy egy sejhajjal nem lehet száz lovat megülni.

 

tattoo-design-of-lilies

 

letöltés (4)

 

Ezért vonatozok meg robogózok inkább reggelente.

 

A Halas-Pest táv amúgy is sokkal lassabb lenne lóháton. : )

 

Gondolom, bár nem próbáltam. Még.

 

12207767_10206693749434614_288645399_n

image-330ca0185d645c3dd98597d8540e7716e86302f07f06fcee5911cae779e19f09-V

 

 

image-2f1510fb0837d9b24efe61045dc29236c6f95333d40f56e25849acf822b04353-V

 

 

augusztus 18, 2015

Én és az aszfalt – Ez bizony felvonás

 
 

Mondhatnám, hogy torkomban dobogott a szívem, de ez nem lenne igaz.
 
 
Ott álltál a félig kész ház lépcsőjén, a frissen pirosra mázolt kerítést szemrevételezted (talán arra gondoltál, hogy az izzadságcseppjeink is belekeveredtek a festékbe), én meg csak öntudatlanul bámultan a tengerkék szemed, és közben azon gondolkodtam, hogy miért is izgulok. Talán előre éreztem, hogy valami történni fog.
Hiszen máskor is voltunk már így, máskor is jártunk már a környéken két keréken, messzebb is mentünk már, mint aznap estére terveztük, nem volt semmi különleges.

 
 

4-Sarah-Lezito-best-2013

 
 

Talán csak a helyzet, a felállás, ahogyan mentünk.
Elöl a fekete-arany vadászsólyom, utána a kis piros róka, a sort pedig a zöld villám zárta.
Három különleges élményem, három különleges kötődésem.

 

A Hayabusával minden ízemmel és gondolatommal Hozzád kapcsolódok, a Honda nagy élményeket és izgalmakat adott, de sosem éreztem igazán a sajátomnak (hiszen nem is hozzám tartozik, tudod… én nem is szeretem a piros színt!), a Ninja pedig azt a pulzusemelős szabadságérzetet kölcsönzi, amire csak úgy tudok visszagondolni, hogy igen, ez évekkel ezelőtt, első száguldásra született szerelem.

 
 

tumblr_mgdidcqLAj1qgolyao2_1280

 
 

Bevettünk pár kanyart, elbeszélgettünk egy-két rendőrrel, volt néhány útgyűrödés, hát igen, csak a szokásos, a mi szokásos adrenalinadagunktól mások szíve megremegne, de nekünk még csak a kezünk sem.

 
 

Ilyen az, ha valaki, aki a motoron háttal ülve lazán megy 200 km/h felett és valaki, aki egy tömeges baleset közepén csak annyit kérdez, hogy na melyiknek kezdjünk el segíteni, megfogja egymás kezét.

 
 

Aztán jött egy hiba az aszfalton, és a kis róka első kereke megugrott.
A kormány vad szitáló mozgásba kezdett, én pedig minden küzdelem ellenére elvesztettem az uralmamat a gép felett.

 

Egy koppanás az aszfalton, utána egy másik, aztán már csak azt érzem, hogy csúszok és még mindig nem állok meg.

 

Az égett bőröm szaga, a romos ruháim (megérte az a több százezer forintot, amit belefektettem…), a gyönyörű fehér-rózsaszín virágos bukósisak darabjai a földön, a remegő kezed, az aszfaltra dőlt motorok, a cigaretta, a megálló autók, az elhangzó mondatok (“én mentőorvos vagyok, hozzám nem kell mentőt hívni”), az anyukád arca, az apukám hangja a telefonban… (“Kislányom, a kötél az mégiscsak olcsóbb lenne”) mind-mind összemosódtak egy diffúz érzéskavalkáddá, amik később aztán nem hagytak aludni.

 
 

De bennem akkor is dolgozott egy érzés, egy mondat, ami aztán, az adrenalintól megfakultan érzékelhető világban testet is öltött:

 
 

Mehetek még egy kört a Ninjával?

 

 
 

Kawasaki-CS_001-Print1

 
 

És mentünk is.

 
 
 
 

 
 
 
Köszönet Cukinak, mindenért, és Dodzsinak, nagyon.
 
 

július 12, 2015

A lélek? Az csak elektromosság.

 
 

Ugye?

 
 

És akkor nincsen Isten, és nincsenek célok és nincsen nagy magasztosság sem, csak egy múlandó kis semmi áramkor.
Mármint hogy áramkör.

 
 

01

 

Hogy ezt egy apró kis szimbolikával (megtestesült, brutál jól kidolgozott érzelemanókkal) jelenítjük meg, az még hagyján, magában ennyivel a Pixar legújabb filmje, az Agymanók is csak a hozzám hasonló, pszichológusok és önmegvalósítók között szocializálódott, értelmiségi önkeresőket fogja meg, de bízom benne, hogy itt ennél azért többről van szó.

 
 

02

 

Na nem mintha én ennyivel már ne lennék teljesen elégedett, a két kedvenc pasim (ti. a szerelmem és tesóm) között ülve hüppögtem a moziban, amikor a képzeletbeli vattacukor-barát – aki amúgy karamellás cukrot sír – feláldozta magát Derűért (tudjátok, libabőr, meg könnyek, meg ami csak ilyenkor tőlem elvárható), miközben az egyik srácom beleszürcsölt a kólájába, a másik meg kijelentette, hogy ennyire azért nem kéne húzni.

 
 

03

 

Mégis azt gondolom, hogy ebből kultmese lesz lett. Nyilván kell hozzá egy adott hozzáállás és lélektani állapot, és az sem árt, ha az ember épp a személyiségszigetei újraépítésén dolgozik, mert akkor még azonosulni is bőven tud, de ha simán csak a 10 évesnél valamivel idősebb, absztrakciókra már valamilyen szinten képes lánylelkűek kedvence lesz, akkor is adott a világnak.

 
 

04

 

Sóhajokat, és kacajokat, bőven.

 
 

INSIDE OUT – Anger, Fear, Joy, Sadness and Disgust look out upon Riley's Islands of Personality. ©2015 Disney•Pixar. All Rights Reserved.

 

És Bánat szerepe sem elhanyagolható.

 
 

05

 

Nem véletlen, hogy a két főszereplő érzelem haj- és szemszíne megegyezik.

 

06

 
 

Kitaláljátok, hogy milyen?

 
 
08
 
 

Kék…

 
 
 
 
Inside Out
 
 

március 31, 2015

“Élet korlátok nélkül” – Lábak nélkül, Fénnyel a hátamra varrva

 
 

Ha ez egy facebookos bejegyzés lenne (amit amúgy majd tervezek csinálni belőle), akkor valami okosalkalmazáson keresztül azt olvashatnátok, hogy “Lilla befejezett egy könyvet. Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül – Ötletek egy teljes élethez” és a kicsit igényesebb, Paulo Coelhonál és Oravecz Nóránál azért komolyabb mélységekre éhező közönség csak legyintene: Hagyjuk már.

 
 

Nick_surf

 
 

Most tényleg, itt van ez a végtagok nélkül született, ausztrál csávó, aki ugyanazt mondja, mint minden new age-es kollégája, csak épp ő 180 cm helyett kb. 100 cm magasságból beszél, és mi mindezt lazán bekajáljuk, ja, mármint hogy hiszünk neki?
 
Mármint sajnálom meg minden, de lássuk be, azért sok újat nem mond.
Ugye?

 
 

Vagy mégis?

 
 

hqdefault

 
 

Nem tudom. A részemről van egy nagy adag kritikus hozzáállás, meg irónia, amivel egy ilyennek általában már neki sem állok (töredelmesen bevallom, 16 évesen azért még Coelhót is olvastam, hm…), de ez a srác, ez a Nick, a humorával, hitelességével valahogy megfogott.

 

Nyilván referenciapont is, persze, van, akinek nálam bőven rosszabb, de amilyen könnyed szellemességgel közelíti meg a saját hiányait és hitét, az olyan igazán egyszerűen szép és erőt adó.

 

Egy csirkecsontra emlékeztető izé van a lába helyén, szörfözik, járja a világot, biztatja az embereket és van egy gyönyörű felesége, akivel már a második babájukat várják.

 
 

nick

 

Igaz, hogy sosem tudja a karjaiba zárni, de meg tudja ölelni őket.

 

És azt hiszem, ez az, ami lényeges.

 
 
 

A Fényt sem tudod elkapni, mégis minden pillanatban érzed a jelenlétét.

 

Még éjszaka is.

 
 

images

 
 

Nem véletlen írattam a hátamra, a második nyakcsigolyám magasságába.
 
Ott lépnek ki ugyanis a légzésért felelős idegek, tudjátok.

 
 
 
 
LifeWithoutLimbs

március 28, 2015

Szombat délutáni szabad asszociációk

 
 

“Azért az durva, hogy neked mindig ezek az autisztikus, nekem meg a nárcisztikus beütésű pasik jönnek be.” – mondja a pszichológus barátnőm, és beleszürcsöl a koktéljába.

 
 

large (7)

 
 

Engem meg csak úgy simán szórakoztat, ahogy a kissrác olyan révetegen mered a semmibe.

 

Na nem arról van szó, hogy ne tudna ő beszélni.
 
Csak hát nem akar.

 
 

large (8)

 

Tudod, lassan elfogadom, hogy mi mindig kívülállók maradunk.

 
 

large (10)

 

Mert valahol az őrület és a mély érzelmek határán az egész olyan gyönyörűen elmosódottá válik.

 
 
girly-bike
 

Én nem fogok Neked evidens dolgokról papolni, csak azért, hogy okosabbnak tűnjek.

 
 

11018865_400876993419215_8234962011270040381_n

 

És akkor felvillan egy semmiszerű, hasító mondat az elmeosztályról:

 

“Ha adsz egy cigit, nem mondom el, mit hallucinálok”

 
 

Oké, édes, csak gyere közelebb, hadd fújjam még át a fekete füstöt a tüdődbe.

 
 
alice_peter_pan_crossover__by_angeelous_dc-d5qegxg
 
 

De most komolyan, ha délután 3-ig nem ír, elkezdek kiskutyás hirdetéseket nézegetni a neten.

 
 

 
 

Istenem, bárcsak már hétfő lenne.

 
 
 
 
 
 

Köszönet: MLilla, BGábor, weheartit, marabublog

 
 

március 26, 2015

Érezd a Fényt

 
 
 

 
 
 

Nincsenek szavaim.
 
 
 
varunk
 
 
Nem vagyok Fény, csak szeretném szeretni.

 
 
 

március 26, 2015

 
 

Szemantikus
Konfúzió

 
 
 

dehát én szerettelek, kicsim

 
 

március 8, 2015

1300 cm3

 
 
kettő (néha egy…) kerékre osztva azért egészen különleges élményt tud nyújtani, pláne ha az ember lányának sejhaja alatt van.
 
 
Fiktív sebességek, fiktív trükkök.
 
 
Hidegben nem tapad úgy a gumi, bébi.
 
 

február 26, 2015

ÉLmények – A szív, a karambol és a zöldszeműek kapcsolódása

 
 

Délelőtt tíz. Odakint süt a Nap. Az autóm egy másik kórház előtt áll már 2 napja, nem vittem haza, mert munka után “a kollégákkal” beugrottunk egy sörre. Na nem mintha én innék sört, mert a lányok nem söröznek. De hát a közösségélmény. A hasonló problémák. A nekemisugyanazfáj nyűgje.
A megérintenélek, ha hagynád.
 
És közben a nyitott mellkasban vadul remegő szív hangját csak a motor nyomja el.
 
 
Kicsit megáll most, kedvesem, aztán újraindul, remélem.
 
 
 
 
walktogether
 
 
 
De mondjuk ez nem mindig jön össze.
 
 
 
Este hat. Sietek. Nagyon esik. Szlalomozok. Sávváltás jobbra, előzök balra, sietek, a koncert, a kollégák ma is, bajtársam vagy a búban, a budapesti bárban, hajnalhasadt hárman, és mi még mindig itt vagyunk.
 
 
És akkor izomból belerongyolok a taxiba.
A srác kiszáll, a forgalom áll a Petőfi Hídon, ordításra áll a szája, az enyém sírásra, a miniszoknyám rongyosra ázott, és ülünk a taxiban, amíg töltjük a betétlapot, és a végén már úgy köszön el, hogy lágy hangon azt mondja: “Kislány, tudod mit, most hazafele ne arra gondolj, hogy mit meg hogy rontottál el, hanem csak figyeld az utat, aztán majd otthon rágódsz.
 
 
 
 
friendlyfriendsgirlgirlshuglovelovely-c5721234375b1d2b323ae83c428b2c96_m
 
 
 
 
Másnap reggel. 10 körül van megint. Ugyanúgy hívják, mint engem. Hatalmaszöld szemei vannak. Műtétre vár. 13 éves. Olyan kicsi! Pont annyi, mint én voltam, mikor eldöntöttem, hogy orvos leszek. Zokog. Nagyon fél. Mondom, hogy ezzel amúgy nincs baj. Ér félni!
 
 
Altatás előtt kér, hogy öleljem meg. Hogy legyek vele végig. Megölelem. Szorítom a kezét.
 
Látom a tükröt. Érzem a közösséget.
Érzi ő is.
Az első beteg, aki megkeresett utána a neten.
 
 
 
 
10929565_10152645794276527_524201009323686124_n
 
 
 
 
Visszajelöljem? Remegjen a térdem? Merre van az utam?
 
 
Kereslek, ígérem.

 
 
 
 

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.